Vélemény

Vélemény: Méltóság

Kósa-Boda Veronika

Létrehozva: 2015.05.27.

»Miért is lenne baj az, ha valaki azzal a tudattal, jó érzéssel megy el, hogy nem volt terhére sem másnak, de legfőképp nem magának?«

Egy orvos ismerősöm azt mondta, ha olyan beteg lesz, mikor magát már képtelen ellátni, és csak mások segítségével lesz képes létezni, ő önként fogja feladni ezt a létezést. Megvannak az eszközei, és ő ezt a fajta létezést amúgy sem nevezné életnek.

Könnyű neki, mondom én, mert egyrészt orvosként pontosan tisztában lesz vele, honnan nincs visszaút, másrészt pedig tényleg megvannak a módszerei, hogy méltósággal, dráma és hiszti nélkül távozzon. Miért is lenne baj az, ha valaki azzal a tudattal, jó érzéssel megy el, hogy nem volt terhére sem másnak, de legfőképp nem magának, nem zárta az egyébként ép szellemét egy működésképtelen testbe?

Ha az ember életében dönthet arról, hogy melyik iskolát választja, később bűnöző lesz-e vagy atomfizikus, beszedi-e például a koleszterincsökkentőjét, vagy hagyja, hogy a vérzsír szépen lassan végezzen vele, miért ne rendelkezhetne, arról is, hogy a koleszterin helyett egy injekció tegye?

Mert az egyik szépen lassan öl, szinte észrevehetetlenül, a másik pedig azonnal? Nem mindegy? A végeredmény pontosan ugyanaz.

De, ha lehet, nekem inkább essen egy zongora a fejemre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek