Aktuális

Ripityára zúzta apja koponyáját Marcel

G. J.

Létrehozva: 2015.05.27.

Hangokat hallott és rendszeresen a falu közepén álló kereszthez imádkozott N. Marcel. A 26 éves férfi az anyját rituálisan feláldozta, és apja koponyáját is darabokra törte. Őket hibáztatta tönkrement házasságáért.

A magyar határtól ötven kilométerre lévő Giongi (Gyöngy) nevű faluban még soha nem történt gyilkosság. A lakók békésen élik mindennapjaikat, többnyire mezőgazdasággal és állattartással foglalkoznak. N. Marcelt mindenki ismerte, a helyiek szeme előtt nőtt fel. Élénken él bennük, ahogy a tehenét hajtotta a falu közepén.

A férfinak négy éve dőlt romba az élete. Felesége, aki addig együtt élt vele a szülői házban, elhagyta. Marcel sosem panaszkodott a környezetében, de az utcára kiszűrődő, egyre hangosabb vitákból tisztán kihallatszott, hogy a szüleit hibáztatja házassága felbomlásáért.

– Folyton azt vágta a fejükhöz, hogy ők üldözték el a feleségét innen. Az utóbbi időben a viták egyre gyakoribbá és durvábbá váltak – mondta a Borsnak Tereza, a szomszédasszony.

A falubeliek szerint Marcel egyre többet ivott, és olyankor nagyon furcsán viselkedett. Úgy tűnt, hangokat hall, folyamatosan magában beszélt és szitkozódott, mintha többen lennének körülötte. Ilyenkor legtöbbször a falu közepén lévő kereszthez sétált, letérdelt előtte és láthatóan imádkozott. Senki nem félt tőle a faluban, elfogadták, hogy ilyen, mert nem viselkedett agresszíven a saját családján kívül.

Pünkösd napján azonban a fiatalembernél elszakadt a cérna: brutálisan kivégezte, megkéselte mindkét szülőjét. Mint arról a Bors beszámolt: anyját keresztre feszítette oly módon, hogy egy deszkára fektette félmeztelenül, karjait kitárva, s leveleket és ruhákat dobált rá. Apja a házban feküdt vérbe fagyva, neki a koponyáját verte teljesen szét.

– A rendőrök szerint borzasztó látvány volt, minden csupa vér volt. Órákig tartott, mire feltakarítottak, most üres a ház. Rokonuk nem volt a faluban, úgy tudom, Marcel volt felesége fogja őket eltemettetni – tette hozzá a szomszéd.

Marcel, miután a szüleivel végzett, hajnalban az ortodox plébániára rohant félmeztelenül, zavartan, a nagykéssel a kezében, ami a gyilkos szerszám volt. Leheveredett az ajtó elé, és ott talált rá Micle Joan plébános, akinek meggyónta tettét. A pap értesítette a rendőröket. A helyiek szerint, amikor részegen hangokat hallott és Istenhez beszélt, ak­kor úgy tűnt, mintha neki akarna megfelelni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot