Celeb

Rékasi képtelen parancsolni érzelmeinek

A. T.

Létrehozva: 2015.05.27.

Szerelmi mámorban tölti mindennapjait Pikali Gerda és Rékasi Károly. A színészpár színházuk sajtótájékoztatóján sem engedte el egy percre sem egymás kezét.

Pikali Gerda és Rékasi Károly még mindig úgy turbékolnak, mint kapcsolatuk hajnalán. A páros a József Attila Színház évadzáró sajtótájékoztatóját a hátsó sorban, összebújva ülte végig. Minden pillanatot kihasználtak, hogy egymáshoz érhessenek.

– Jó simogatni Gerdát – mondta Rékasi, miután a rendezvény után jeleztük, nem kerülte el figyelmünket a romantikus testbeszéd. Az is kiderült, hogy egymás véleményére sokat adnak, és, hogy kettejük közül Gerda a kritikusabb.

A szerelmesek életébe ősszel talán kissé mélyebben is bepillanthatunk, hisz a francia Boldogság című, kétszemélyes darabban gyakorlatilag a saját útkeresésüket elevenítik fel. A műben ugyanis két elvált, illetve válófélben lévő ember talál egymásra, aki gyermekeit is viszik az új kapcsolatba. Pont úgy, ahogy ezt Gerda és Karcsi is tették. Mindketten házasságban éltek szerelemre lobbanásuk idején, és a színésznő két, a színész egy kiskorú gyermeket nevelt. Küzdelmes másfél év áll mögöttük, és ezt most kijátsszák magukból.

– Előfordul, hogy két embernek nem a tervei szerint alakul az élete, de a sorstól kap egy második esélyt. A tapasztalataikat, kudarcaikat magukkal viszik az új kapcsolatba, és az a kérdés, tudnak-e élni a lehetőséggel, felülemelkedni a sérelmeiken. Ennek a folyamatát visszük színpadra. Életszerű, aktuális a darab, hisz mi is kaptunk egy második esélyt – mondta a Borsnak Gerda, miközben csillogó tekintettel nézett Rékasira, aki szintén kifejtette a véleményét, miközben szorosan ölelte Gerda derekát:

– Ez egy nagyon klassz játék lesz. Lépten-nyomon bele tudunk lopni a saját életünk történé­seiből egy-egy szeletet. Gerda és én is eleget éltünk meg ahhoz, hogy ezt a kérdéskört izgalmassá tegyük – nyilatkozta Rékasi, aki láthatóan megfiatalodott a Pikalihoz fűződő szerelmi kapcsolatában. Kisimult arcával, mosolyra nyíló szájával akár egy tízest is letagadhatna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt