Aktuális

Hátba rúgták a felügyelők a bliccelőt a Boráros téren - fotók

Bors

Létrehozva: 2015.05.27.

Döbbent tömeg szeme láttára bántalmaztak közterület-felügyelők egy bliccelő férfit Budapesten, a Boráros téren. Hátába térdeltek, lefújták.

Vélhetően a bliccelés volt a bűne annak a fiatal férfinak, akinek alaposan ellátták a baját az ellenőrök a 4-es és 6-os villamos Boráros téri megállójában.

A szemtanúk állítják: a férfit három ellenőr és három közterület-felügyeletes lerángatta a villamosról, majd brutálisan bántak vele: hátába térdeltek, mire a férfi összerogyott. Erre szembe fújták spray-vel.

Az esetről fotók is készültek:

– Fényes nappal, délután fél ötkor történt, mikor munkából mentem haza – meséli a fotókat készítő Mari.

– Nagyon hirtelen történt minden. Éppen elkérték tőlem a bérletem, így nem láttam, mi történt, csak azt, hogy a fiút hátra csavart kézzel rángatják le. Amikor próbált szabadulni, rátérdeltek és a földön szembe fújták spray-vel, míg a másikuk gumibotot lóbált a kezében. Brutális látvány volt. Az ott állók sokkot kaptak, mellettem egy tanárnő majdnem elsírta magát – meséli az asszony.

Az incidensnek számos tanúja akadt, volt, aki videózta is az eseményeket:

– Az út során pár ajtóval mögöttem állt, de nem volt hangos, nem hőzöngött, nem tűnt részegnek sem. Valószínűleg bliccelt, és el akarta hagyni a helyszínt. Nem támogatom a bliccelőket, de ez nem megoldás. Borzalmasan egyenlőtlen küzdelem volt, a fiú próbált is szabadulni– mondta felháborodottan az asszony.

Csak akkor hagyták abba a fiú inzultálását, amikor Mari közölte: fotózza őket.

A rendőrség is járőröket küldött a helyszínre. A BKK válaszából többek között kiderül: az ellenôrök nem inzultálták a férfit, pár méteres távolságból figyelték a történteket.

Falhoz szorították

Április 30-án egy jegy nélküli férfit szorítottak falhoz a közterület-felügyelők a Blaha Lujza téren. Az esetet szintén videóra vették. Ezen jól látszik, ahogy a férfi fájdalmában ordít, több szemtanú pedig arra kéri a közterületeseket: hagyják békén! A Fővárosi Rendészeti Igazgatóság szerint jogszerűen jártak el, ugyanis a férfi egyik munkatársnőjüket bántalmazta.

Novemberben egy ellenőr szócsatába keveredett egy utassal: káromkodva üvöltözött vele. Úgy tud­- ni, az utasnál volt jegy, ám rondán beszélt az ellenőrrel, aki ezen nagyon kiborult.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól