Test és lélek

Beindítja a szülést a nyári vihar

Pavló Péter

Létrehozva: 2015.05.27.

A hirtelen jött nyári záporok idején gyakran hallani szirénázó mentőautót a városban, nagy részüket azonban nem balesetekhez, hanem a kismamáknál megindult szülésekhez riasztják. A dolog nem véletlen: az időjárás és a szülés beindulása között szoros összefüggés van.

A népi megfigyelések szerint a nyári zivatarok elősegítik a gyermekek világra jöttét. Ez azonban nemcsak holmi hiedelem, hanem tudományosan bebizonyított tény.

– A bennünket körülvevő légtömegek különböző összetételűek: más a hőmérsékletük, más bennük a nyomás és az iontartalom is. A szülések szempontjából ez utóbbi a legfontosabb, az ionizált molekulák ugyanis nagyon fontos szerepet játszanak a szervezetünkben. A hideg és a meleg levegőben eltérő, hogy a pozitív vagy a negatív ionok vannak túlsúlyban, az arány eltolódása pedig befolyásolja vérünk vegyhatását is. Ha ez megváltozik, az könnyen méhösszehúzódást eredményezhet, de csak akkor, ha már a szülés időpontja is a közelben van – mondja dr. Mészáros Gyula nőgyógyász, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főorvosa. Vagyis bár a hőmérséklet és a légnyomás megváltozása is hatással van a terhes nők szervezetére, döntően nem emiatt indul meg a szülés.

– Megfigyelhető, hogy egy átlagos, frontmentes napon a szülő nők száma arányosan oszlik el a frontra érzékenyek és nem érzékenyek között. Hirtelen frontváltozás esetén, például egy nyári zivatarnál, amikor hidegfront érkezik, azoknál a hölgyeknél indul be a szülés, akik erre érzékenyek – hangsúlyozza a szakember.

A főorvos szerint érdemes kideríteni, hogy a kismamák milyen fronthatásra érzékenyek, és az orvosmeteorológiát figyelve ennek tudatában eldönteni, hogy elindulnak-e otthonról hosszabb útra.

– A zárt lakásban sokkal kisebb a fronthatás, lassabban változik meg a levegő összetétele, így a szervezetre sincs akkora hatással a változás, mint a szabadban. Fontos azonban tudni, hogy a szülést nem minden esetben indítja meg a front, a terhességnek ehhez el kell érnie egy bizonyos pontot. Ez azonban csak az egészséges kismamáknál van így. Betegség, például magas vérnyomás esetén a frontváltozás erőteljesebben befolyásolja ezt a mechanizmust – mondja dr. Mészáros Gyula.

A szakember azért megnyugtat minden kismamát: a viharok idején a szülőszobán is felkészülnek a baby-boomra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy