Sport

Otthagyta a sajtótájékoztatót a paralimpikonok elnöke

Bors

Létrehozva: 2015.05.26.

Kedden bő egy órás elnökségi ülést tartott a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. A testület szerint az utóbbi hetekben erős tűz alá került elnök, Gömöri Zsolt hecckampány célpontja.

Lejáratási akció résztvevőit is megnevezte a sportvezető, így az elnökség úgy foglalt állást, hogy dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, dr. Tamás Henriette Brigitta, aki 2009-ig az MPB munkatársa volt, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságánk szakértője és tanácsadója, továbbá Zachár Attila, az MPB erőemelő szakbizottságának volt vezetője és Sas Sándor, fekvenyomó paralimpikon az ellene kampányt vezetők középponti figurái.

Gömöri hozzátette, az elmúlt 48 órában olyan dokumentumokat kapott, amelyek alapján alaposan feltételezhető, hogy Kovács Brigitta, a MPB volt gazdasági vezetője fontos adatokat, levelezéseket szivárogtatott ki, ezért az MPB elnöksége a hecckampány részesei ellen rendőrségi és ügyészségi feljelentéssel él, továbbá a teljes, az üggyel kapcsolatos levelezést elküldi Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének és az emberi erőforrások minisztériuma sportért felelős államtitkárságának is.

A támadások teljes tisztázása érdekében június 19-re összehívták az MPB rendkívüli közgyűlését.

Az ezekkel a tényekkel kapcsolatban összehívott sajtóértekezleten a szép számban megjelent parasportolók és sajtómunkások kérdéseket tettek volna fel, de Gömöri elnök – arra hivatkozva, hogy ő már mindent megválaszolt – elhagyta a sajtótájékoztató színhelyét.

Kanyó Zsolt, a londoni paralimpia 13. helyezett gerelyhajítója arra is megadta a választ, mivel magyarázható Gömöri hirtelen távozása:

– Talán, mert mindenben tisztának érzi magát, elvégre az elnökség mögéje állt – mondta gúnyosan. S hozzátette, a paralimpikonok azért nincsenek jóban Gömörivel, mert többségüknek számos nézeteltérése akadt vele. Leváltása érdekében pedig megpróbálják a 22 paralimpiai szakszövetségi képviselőből álló 45 szavazóval a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívását még június 19-e előtt.

 

Elnöki válasz

Gömöri felolvasásából kiemelendő: nem egymilliót, hanem csak havi 425 ezer forintot keres, egy korábbi tenerifei edzőtáborozásra a kislányát saját költségén vitte ki, a pekingi és londoni olimpia után pedig nem vett fel 17, illetve 17,5 milliós elnöki jutalmat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik