Aktuális

Csepel biciklit vett az első lottómilliárdos

Bors

Létrehozva: 2015.05.26.

Eltűnt az országból az a pár, akik Magyarországon először nyertek egymilliárd feletti összeget a lottón – értesült a Bors. Ismerőseiktől megtudtuk: Ausztriában telepedtek le.

Tombol az or­szágban a lottóláz: a héten már kereken ötmilliárd forint a főnyeremény. Nem mindig volt tízjegyű álomnyeremény az ötösön, először 1999 őszén nyert valaki egymilliárd forintnál többet. A Borsnál az első magyar lottómilliárdos földije jelentkezett.

A most ötvenes éveiben járó házaspár egy nyugat-ma­gyarországi városban élt. Egy öreg, szakadt japán autóval jártak, ezzel utaztak a fővárosba kitölteni a Szerencsejáték Zrt.-nél a nyeremény átvételéhez szükséges papírokat.

– Egy Csepel kerékpárt vettek elsőként, mert az előzőt ellopták a lépcsőházukból. Pest felé, az autóban beszélték meg, mihez is kezdenek a felfoghatatlan összeggel – mondta a Borsnak a pár ismerőse. Megtudtuk: a házaspár egy társasházban lakott, mindketten középfokú végzettségûek voltak: a férfi gyári munkás, a nő hivatalnok.

– Hozzá kell szokni – mindig ezt mondta a férfi, ha a milliárd szóba került. Szerényen éltek, de nem voltak elégedetlenek.

A férfi például osztrák bálásruha-boltokból öltözködött, a nő kedvenc ruhadarabja egy ütött-kopott farmerkabát.

A pár Ausztriában ismerkedett meg, egy Grazhoz közeli településen. A nő munkát keresett, ám nem kapott. Ismerőseik révén futottak össze, majd rövid ismeretség után egymásba szerettek. A férfi egy másik vidéki városban lakott. Csak hétvégenként találkoztak, mert a nő beteges édesanyját még hétvégé­re sem hagyta magára.

Ismerősük állította: a nyeremény nem bolondította meg őket. – Hosszú ideig nem változtattak a szokásaikon. Egyikük sem adta fel a munkáját. A férfi ugyan hamar váltott, céget alapított, majd tulajdonostárs lett egy osztrák fémipari vállalkozásban. A nő a munkahelyén maradt. Évek múltán kezdtek csak költeni. Ausztriában vettek házat, és utaz­tak. Hónapokat töltöttek az USA-ban, Ausztráliában, a Távol-Keleten – mondta az ismerős.

A nyertes pár vagyona ma főleg állampapírban és betétben pihen. A nyeremény egy ré­széből a rokonok kaptak, és egy alapítványnak is állandó támogatói lettek. Ausztriában él­nek, a férfi nyugdíjas, a nő a vállalkozás vezetésében segít neki.

Eddig 26 milliárdos nyertesünk van

22, 25, 48, 70, 73 – ezzel az öt számmal nyert 1 milliárd 59 millió 498 ezer 762 forintot az első magyar lottómilliárdos 1999. szeptember 18-án. Összesen huszonhatan nyertek velük együtt tízjegyű álomösszeget.

A nyeremények
1–2 milliárd között 13 játékos
2–3 milliárd között 7 játékos
3–4 milliárd között 3 játékos
4–5 milliárd között 1 nyeremény/2 játékos
5 milliárd felett 1 játékos
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska