Aktuális

Bizarr: arra kérte, hogy harapja le a péniszét

Bors

Létrehozva: 2015.05.25.

Léteznek olyan videofelvételek a világon, melyről mindenki tud, de (remélhetőleg) soha nem hozzák nyilvánosságra őket, mert borzalmasabbak minden létező filmes jelenetnél. Itt négyről lesz szó, melyek közül akad olyan, amit csak néhányan láttak.

Élő adásban lett öngyilkos Christine

Christine Chubbuck a floridai WTOG és WXLT-TV-nek dolgozott, amikor 1974. július 15-én, élő adásban lőtte főbe magát. Depressziótól szenvedett, de a nagyobbik gond az volt, hogy nem nagyon tudta feldolgozni a munkájából fakadó stresszt, mivel főleg véres gyilkosságokról tudósított. A végzetes napon belenézett a kamerába és azt mondta: „A csatorna politikájához híven, most először láthatnak öngyilkossági kísérletet színesben”, majd meghúzta a ravaszt. Állítólag mindössze 200-an látták ezt a borzalmas felvételt és a család kérésére soha nem is mutatják be.

Beteg Ken és Barbie

A kanadai Paul Bernardo és Karla Homolka négy lányt erőszakolt meg. Meg is ölték áldozataikat. Köztük volt a Ken és Barbie néven elhíresült páros női tagjának húga, Tammy is. Erről kétórás felvételt készítettek, melyen állítólag Bob Marley zenéjére, felváltva becstelenítik és kínozzák a lányt. Két kópia készült a borzalmakról, de csak a nyomozók látták.

A medveszakértő halála

A kaliforniai Timothy Treadwell 2003-ban Alaszkában tanulmányozta a grizzlyket barátnőjével Amy Huguenarddal, amikor túl közel merészkedtek az állatokhoz, melyek éppen a téli álomra készülődtek. Megtalálták a kamerájukat, s a felvételen hallani, hogy pillanatok alatt teperték földre az ordító Treadwellt, majd nem sokkal később Amyt is. Mindkettejüket széttépték a medvék.

Az igazi Hannibál

Armin Meiwes nem a „megszokott” kannibál gyilkos, mert egyetlen áldozatát sem kényszerítette semmire. Az interneten tett fel hirdetést, melyben olyan férfiakat keresett, akik nem bánják, hogy megeszik őket. Így került a képbe Bernd Brandes, akivel 2001-ben találkozott Meiwes és az általa készített felvételen azt kéri tőle áldozata, hogy harapja le a péniszét. Amikor nem sikerült a kísérlet, Brandes késsel vágta le saját férfiasságát, majd mindketten ettek belőle. A német férfi ezután bedrogozta önkéntesét, majd feldarabolta. Életfogytiglani börtönre ítélték a kétórás videónak köszönhetően, melyet a rendőrség bizonyíték-raktárának széfjében őriznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól