Test és lélek

Tamara naplója II. fejezet: Útkeresés újratöltve (13.)

Bors

Létrehozva: 2015.05.24.

Tamara 38 éves korára túl van egy váláson és sok-sok csalódáson. Tavaly már azt hitte, Géza mellett végre megtalálja a nyugalmat és a boldogságot. Úgy érezte, örökre becsukhatja naplóját.

Április 25., szombat:

Egyszerűen nem akartam elhinni, amit Péter mondott. Képtelenség, hogy Attila odament és összeverte az én férjemet. Egész nap próbáltam őt hívni, de nem értem el, s ez elég aggasztó jel. Nem tudom, mi történt, nem tudom, miért történt, és nem tudom, mi lesz ebből. De félek, nagyon félek...

Április 27. hétfő:

Attila teljesen felszívódott, viszont Péter küldött egy rendkívül kellemetlen SMS-t. „Az a barom pasid eltörte az orromat, az állkapcsomat és az arccsontomat, hónapok alatt jövök csak rendbe. A rendőrségen feljelentettem a látlelettel, ezért lecsukják. Gratulálok, jól választasz!”

Április 28. kedd:

Julcsi persze észrevette rajtam, hogy valami komoly baj lehet. Mondjuk nem volt nehéz, mert nagyon sokat bőgök, tiszta vörös a szemem. Elmondtam neki, hogy mi történt, és kérdeztem, el tudja-e képzelni Attiláról, hogy tényleg ő verte így össze a hülye férjemet. De csak a vállát vonogatta, hogy azért ő is felületesen ismerte korábban Attilát.

Április 29. szerda:

Mindenhol hagytam Attilának üzenetet, sőt még a lakásához is elmentem és a postaládájába bedobtam egy üzenetet. Egyikre sem érkezett válasz, viszont Péter átküldte nekem a látleletet meg egy fotót az arcáról, tényleg szörnyen helybenhagyták. Gyűlölöm őt, de most mégis megsajnáltam, mert akármilyen szörnyen viselkedett velem, soha nem emelt senkire sem kezet.

Április 30. csütörtök:

Úgy érzem, erőm és idegeim végén vagyok. Nem tudok semmi bizonyosságot, nem tudom, mi és hogyan történt. Nem tudom, Péter igazat mond-e, nem tudom, hová tűnt el Attila. Csak azt tudom, ez így nem mehet tovább. Írtam egy SMS-t Attila számára, és megmondtam, hogy vagy felhív huszonnégy órán belül, vagy soha többé ne keressen!

Május 1. péntek:

Délután csörgött a telefonom, Attila volt az, síri hangon. Bevallotta, hogy tényleg ő verte össze Pétert, mert nem bírta elviselni, hogy megalázott engem. De nem ezért tűnt el. Nem akarta, hogy megismerjem a sötét múltját. Van korábbról egy kétéves felfüggesztett börtönbüntetése, akkor a feleségét verte össze. Így most biztos leültetik. És ezt a férfit szerettem én? Mekkora egy hülye vagyok. Soha többé nem tudok egyetlen férfiban sem megbízni...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140494_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713430511
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713430511
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713430511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713430511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy