Celeb

Szerelem gyógyítja a meddőnek hitt sztárokat

kbv

Létrehozva: 2015.05.23.

Tatár Csilla évekig azt hitte, hogy nem szülhet gyereket. A munkahelyváltás, a válás és az új szerelem azonban pozitív sokként érte a szervezetét, ami a gyermekáldásban is segített. Nem ő az egyetlen ilyen sztár.

Ördög Nóra három mesterséges megtermékenyítés és számtalan kudarc után esett teherbe Micivel. Bár a kislány végül lombikbébi lett, s Nóra és Nánási Pál azt hitte, több babájuk nem lehet, a legnagyobb meglepetésre spontán megfogant Vencel.

Várkonyi Andrea és első férje hosszú ideig hiába próbálkozott, amikor Andrea életébe megérkezett az új szerelem, Bochkor Gábor, akivel úgy hitték, nem is lehet babájuk. Andinak orvosi papírja volt a meddőségről, már lemondott a saját gyerek lehetőségéről. Aztán megtörtént a csoda: a gyönyörű híradós még el sem vált, amikor megfogant Nóri.

– Úgy látszik, mi együtt jó páros vagyunk. Biztos ez is számít. Valóban kimondták az orvosok, hogy nem lehet gyerekem, ezért le is tettem róla. Ám Gábor magabiztos volt, azt mondta, neki úgyis sikerül – mesélte egy interjújában Andi. Az élet a rádióst igazolta.

Dundika szintén azt hitte, nem adatik meg neki az anyaság boldogsága. Első férjével, Szentiványi Lászlóval nyolc évig éltek együtt, kapcsolatuk is a gyerekvállalás sikertelenségére ment rá. Miután egymásba szerettek Majkával, szinte azonnal teherbe esett, s ma Marián boldog szülei.

Stahl Judit kilenc éven át hiába várt arra, hogy édesanya lehessen. Harmincöt éves volt, amikor megtudta, Hanna kilenc hónap múlva mégis megérkezik.

Külföldön sem ritka a hasonló eset. Marcia Cross számos próbálkozás után végül lombikprogram segítségével esett teherbe. Julia Roberts szintén a tudomány segítségével hozta világra ikreit, majd spontán esett teherbe harmadik gyermekével.

A szakember szerint a már nem remélt gyermekáldásban nem csak a szorosan vett biológiai tényezők játszanak szerepet.

– Sok elmélet született arról, hogy a lelkiállapot miként befolyásolhatja a teherbe esést. Minden ezoterika nélkül: a gondolatoknak ebben az esetben tényleg teremtő erejük van. Ha a nő egy-két próbálkozás után, a sok kudarc miatt elhiszi, hogy képtelen a gyerekszülésre, akkor jó eséllyel úgy is lesz. El kell engedni a görcsöt. Emellett a bizalom is fontos, hiszen ha egy nő nem látja a hosszú távú érzelmi biztonság lehetőségét, az is kedvezőtlen hatással lehet – magyarázta Győri Szilvia szexuálpszichológus.

Ilyenkor segíthet az érzelmi váltás.

– Azt szoktuk mondani, hogy ha már szinte kifulladásig megy a próbálkozás, minden hónap görcsösen telik a menstruációtól való félelemben, akkor ott segíthet az érzelmi váltás. Sőt férj mellett is jót tehet egy külső „szerelem”, ami kibillenti a nőt a kétségbeesésből. Ez alatt nem külső kapcsolatot értünk, hanem egy új elfoglaltságot, időtöltést, ami eltereli a figyelmet, és pozitív érzelmi változást hoz az életünkbe – mondta a szakember.

– Az érzelmi váltásnak és az utána hirtelen érkező babának azonban megvan a kockázata is. Ha egy összeszokott párhoz érkezik a baba, az is egyfajta krízishelyzet, ami próbára tud tenni egy hosszú
kapcsolatot is. Új kapcsolat esetében, ahol a feleknek egymással sem volt idejük összeszokni, még kockázatosabb lehet, azonban egyáltalán nem kell, hogy bármi problémát jelentsen – tette hozzá Győri Szilvia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt