Aktuális

Újdonsült vőlegényként halt szörnyet László

G. J.

Létrehozva: 2015.05.23.

Pár hete volt N. László eljegyzése, boldog életre készült szerelmével. A 29 éves fiatalember volt az 5-ös főúton csütörtökön történt baleset egyik áldozata, ráadásul édesapja otthonától kétháznyira vesztette életét.

Három lajosmizsei férfi szörnyethalt csütörtök délután, az 5-ös főúton egy balesetben. Felsőlajosra indultak munkába, a panelgyár délutáni műszakjába, de soha nem értek oda. A Volkswagen Jetta, amiben ültek, előzni kezdett, de először egy kisteherautónak csapódott, majd megpördülve egy személykocsinak, majd az árokban kötött ki.

Az autót a 20 éves O. Norbert vezette, két utasa pedig a 29 esztendős N. László és a 49 éves B. Tibor volt. A baleset mindössze kétháznyira történt László édesapjától. A hatalmas csattanást hallotta az apa, és azonnal az ut­cára rohant. Nem tudta, hogy az összeroncsolódott autóban az ő fia is ott van.

– Nagyon jó gyerek volt – mondta a sírással küzdve a Borsnak.

Az édesapát nem kíméli a sors, feleségét tavaly vesztette el. Lacit menyasszonya is gyászolja, pár hete volt az eljegyzésük. Hajnalka a Face­bookon közölte ismerőseivel a tragikus hírt: „Nem csak egy nagyszerű embert, fiút, testvért, barátot, de az ő személyében a vőlegényemet veszítettük el! A legszebb ajándékot kaptam Tőled a születésnapomra! Nyugodj békében, Szerelmem! – búcsúzott vőlegényétől Hajnalka.

B. Tibor négy gyermeket hagyott árván. A legkisebb egy négyéves kislány, ikrei pedig most ballagnak az általános iskolából.

– Nála jobb embert nem ismerek, mindenkinek segített a településen. Nem tudjuk, miért érdemelt ilyen korai, értelmetlen halált. Vétlen utas volt – mondta a Borsnak a legjobb barátja.

Úgy tudjuk, 70 éves édesanyja megérezte fia halálát. Miután meghallotta a száguldó mentőket és tűzoltókat, eszébe jutott, hogy fia délutánra megy dolgozni, éppen abba az irányba, és autóval a helyszínre sietett. Szörnyű gyanúja sajnos beigazolódott, fia volt az egyik elhunyt.

Az autót vezető O. Nor­bert édesanyja a Borsnak elmondta: ez az öreg Volkswagen Jetta volt a fiú álma, a ballagási pénzéből vette.

– Felfoghatatlan, ami történt, az egyetlen gyerekünk volt – nyilatkozta megtörten az anyuka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét