Aktuális

Halálra kínozta zárkatársát a gyulai rab

G. J.

Létrehozva: 2015.05.24.

Négy nap leforgása alatt halálra kínozta cellatársát egy szadista férfi a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Lepedőből csinált bokszkesztyűt. Ütötte, rugdosta, és füstölővel többször megégette áldozatát.

B. Sándor egy cellába került N. Róbert Tamás sértettel egy másik elítélttel a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. 2013. június 17-én B. Sándor a lepedőjéből leszakított csíkokat tekert az ökleire, ami alá a matracából kitépett szivacsokat rakott, ezzel kezdte ütlegelni gyengébb cellatársát. A harmadik elítélt is segített a bántalmazásban.

N. Róbert másnap többször panaszkodott arra, hogy szúr a hasa, és éjszaka alig kapott levegőt. Ennek ellenére a bántalmazások folytatódtak. B. Sándor például meggyújtott egy füstölőt, azzal többször megégette. Ököllel gyomorszájon ütötte, illetve több alkalommal mellkason rúgta.

Az áldozat összeesett, rosszul lett, másnap nem tudott felkelni. Szédelgett, hányt, majd hátrahanyatlott az ágyán. Harmadik cellatársuk vette észre, hogy nem lélegzik, próbálta újraéleszteni, de nem sikerült. A vádlottak kiabálására az őrök kinyitották a zárka ajtaját, és ők is megpróbálták újraéleszteni, de N. Róbert június 21-én elhunyt.

A büntetőügyben május 27-én, szerdán lesz tárgyalás a Gyulai Törvényszéken.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478515
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478515
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478515
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478515
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze