Aktuális

Halálos szombat – rengeteg a baleset az utakon

MTI

Létrehozva: 2015.05.23.

Az esős időjárás miatt országszerte rengeteg a baleset, melyben többen súlyosan megsérültek, egy ember pedig életét vesztette.

Aki autóba száll ezen az esős szombaton, vezessen nagyon óvatosan, mert rengeteg a baleset.

– Reggel 8 óra után nem sokkal az M7-esen Balaton felé Pázmándnál egy autó szalagkorlátnak ütközött.

– Az M1-en a Győr felé vezető oldalon a 45. kilométernél két autó karambolozott, a balesetet okozó autó vezetőjét kórházba vitte a mentő.

– A Budapest felé vezető oldalon több baleset is volt, de ezeknél nem sérült meg senki. A Komárom-Esztergom és Fejér megyében emiatt jelentősen lelassult a haladás az M1-es autópálya mindkét oldalán, olvasható a police.hu-n.

– Az M3-on 10 óra körül két autó ütközött Nyíregyháza felé a 48-as kilométernél, senki nem sérült meg.

– A 4-es úton egy autó és egy teherautó karambolozott a Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszon, az autó sofőrje a helyszínen meghalt. A 205-ös kilométerszelvénynél nem sokkal 10 óra után történt a baleset, a kamion vezetője nem sérült meg. A személyautó kigyulladt, a tüzet a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók oltották el.

– Két személyautó frontálisan összeütközött Csobánka határában szombat dél körül, az egyik autó női utasa életét vesztette, három ember, közöttük két gyermek súlyosan megsérült - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

– Négyen sérültek meg Nemesvámos és Veszprém közt a 77-es úton szombat délután, mikor egy személygépkocsi árokba hajtott. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint egyikük állapota súlyos, a sérülteket a veszprémi kórházba szállították a Veszprémből, Nagyvázsonyból és Balatonfüredről kiérkező mentők.

Ezenkívül Budapesten az Erzsébet híd elején és a közepén is baleset történt, emiatt jó ideig csak lépésben lehetett haladni. Míg a híd közepén egy turistabusz ütközött két személyautóval, a budai hídfő közelében hárman koccantak. Az Árpád fejedelem útján egy gépkocsi megcsúszott és az útról letérve átszakította a HÉV kerítését. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.

A rendőrség az időjárási és útviszonyoknak megfelelő közlekedésre kéri a járművezetőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól