Sport

Drogügy: Csipesék ott lehetnek Rióban

Bors

Létrehozva: 2015.05.23.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség enyhítette a drogozásért eredetileg tíz hónapra eltiltott Csipes Tamara és Dombvári Bence büntetését.

Pénteken tárgyalta az MKKSZ fellebbviteli bizottsága az áprilisban kokainfogyasztáson kapott két kajakozó ügyét. Első fokon 10 hó­napra eltiltották őket mindennemű, a szövetség által rendezett versenytől, illetőleg megvonták tőlük az összes anyagi támogatást.

Csipes és Dombvári fellebbezett. A bizottság pénteki döntéséről a szövetség közleményt adott ki, bővebben nyilatkozni senki nem óhajtott. Talán nem véletlenül. Habár a dokumentum szerint a testület helybenhagyta az első fokú fe­gyel­mi döntést, ez csak annyiban igaz, hogy a versenyzők az idén már nem képviselhetik a magyar színeket nemzetközi versenyen, ellenben az augusztus végi or­szá­gos bajnokságon már indulhatnak.

„A két sportolót a másodfokú eljárás eredményeként az MKKSZ augusztus 23-ig a versenyzéstől eltiltotta, december 31-ig pedig megvonta a sportolóknak adható kedvezményeket és juttatásokat. Így nem indulhatnak az idei válogatóversenyeken, és december 31-ig nem lehetnek a válogatott keret tagjai” – indokolt a szövetség.

Mindez annyit tesz, hogy Csipes és Dombvári rajthoz állhat az ob-n, ahol kiharcolhatják a jogot, hogy újra bekerüljenek a jövő évi nyári olimpiai játékokra készülő válogatott keretbe. Magyarán ott lehetnek Rióban.

 

Botránykronológia

Április 21. Pozitív drogtesztet produkál Csipes Tamara és Dombvári Bence.
Április 22. A szövetség a versenyzők válogatott kerettagságát megszünteti, és megvonja az ezzel járó juttatásokat.
Április 30. Nyilvánosságra kerül az eset.
Május 4. Az MKKSZ megindítja a fegyelmi eljárást, a rendőrség nyomozni kezd.
Május 11. Az MKKSZ fegyelmi bizottsága első fokon 10 hónapra eltiltja Csipeséket.
Május 15. Az érintettek fellebbeznek.
Május 22. Megszületik a végleges ítélet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget