Kísért a múlt? Tavaly egy fővárosi fesztivál kapcsán vetődött fel: az akkor már több operáción is átesett Kozso színpadra lép. Persze a Szamuráj sem lábon, sem tolókocsiban nem érkezett meg... A Bors most megtudta, hogy az állítólag Amerikában lábadozó énekes alig két hét múlva a Deja Vu Fesztivál színpadán térhet vissza. Igaz, a szegedi esemény honlapjának hivatalos programjában ennek se híre, se hamva. Márpedig a színpad történései óráról órára fel lettek tüntetve az oldalon. Ezek után joggal hihettük volna, hogy egy újabb marketingfogásról lehet csak szó, de a fesztivál szervezője meglepetésünkre ezzel ellentétes és optimista kijelentéseket tett.
– Kilencvenkilenc százalék, hogy Kozso itt lesz Szegeden – mondta a Borsnak Boros Gyula. – Egyelőre csak egy 20-30 perces műsort vállal, de úgy tűnik, mindenben megegyeztünk. A színpadon a helye, a közönség szeretete meggyorsíthatja a gyógyulását – magyarázta a szervező, aki kérdésünkre közölte: várni akartak a bejelentéssel, míg végleg pontot tesznek a tárgyalások végére.
Úgy tűnik tehát, hogy a Szamurájnak rövidesen haza kellene térnie. És ha az is igaz, amit a barátja, menedzsere mond, akkor feltehetően huzamosabb ideig itthon is kellene maradnia.
Sziasztok!Szép estét Nektek!Gondoltunk Rátok, alig várjuk hogy találkozzunk.Pusziiii!Keira és Kozso
Posted by Ámokfutók (hivatalos oldal) on 2015. május 17.
– Augusztus elejére, a Siófoki Nagy Retro Fesztiválra is szerződése van, és már most körülbelül tucatnyi további felkérésünk van, amiről tárgyalunk. Kozso hazaérkezéséről és egészségügyi állapotáról azonban nem beszélhetek, arról majd ő szeretne, itthon – mondta a Borsnak Mára Krisztián.
Kozsót egyelőre képtelenség elérni, az általunk ismert telefonszámait csak barátoknak veszi fel. Ám árulkodó, hogy az elmúlt héten két friss képet is megosztott az Ámokfutók oldalán. A fotókon szerelmével, Keirával látható.
„Gondoltunk rátok, alig várjuk, hogy találkozzunk!” – szólt egy beszédes üzenetük az egyik fotó alatt.
Már csak az az egy százalék szólhat közbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.