Celeb

Szépségversenyeken csajozik a szingli Rippel Feri

Bors

Létrehozva: 2015.05.22.

Volt nejét, de legutóbbi két barátnőjét is szépségversenyen szedte fel Rippel Feri. Az erőember újra bedobhatja a horgot, mert lapátra tették.

A közösségi portálon jelentette be Rippel Feri: újra szingli.

„Kedves Facebook-lakó Barátaim! Igencsak sok kérdést kapok mostanában, hogy a kapcsolati státuszom miért egyedülálló. Nos, egyszerű a válasz: azért, mert változás állt be a magánéletemben (...) egyébként sokkal jobban örülnék, ha az érdeklődésetek inkább az IFBB Világranglista 6. helyéről, az odáig vezető útról és a miértekről szólna. Ígérem, a jövőben megkíméllek titeket a privát életem nyilvános fórumon történő kommunikációjától! Legyetek boldogok és MOST kezdjetek el az egészségetekkel foglalkozni! Feri” – osztotta meg a bánatát.

Időközben a Bors azt is megtudta, hogy ezúttal fiatal szerelme, Dalma engedte útjára a Rippel Brothers felét.

– Egyszerűen elmúlt benne az a varázs, amit a kezdetekkor és a kapcsolatuk elején érzett, elmúlt a szerelem, és ezt meg is mondta Ferinek – mondta a Borsnak a lány egy ismerőse.

S hogy ki lehet a következő, aki elcsavarja a férfi fejét? Az elmúlt évek tapasztalatai, és statisztikái alapján nem tudunk nagyot tévedni: feltehetően egy tizennyolc és húsz év közötti lány, egy szépségverseny döntőjének mezőnyéből.

Rippel volt feleségét, Simó Vivient a Miss World Hungary 2006-os döntőjén ismerte meg. Feri zsűritag volt, s az akkor húszesztendős Vivien különdíjként egy utazást zsebelt be, ahova már az erőemberrel utazott el. Kapcsolatukat házasság követte, majd 2013 tavaszán bejelentették: válnak.

Alig fél évvel később a Miss International Hungary 2013 zsűrijéből a verseny közben lépett vissza Feri, mondván: túl jóban lett a lányokkal. Az csak ezt követően derült ki, hogy igazából egyetlen lánnyal, a tizennyolc esztendős Bányai Sárával melegedett nagyon össze. Különdíját, a Rippel Brothers Akadémiába szóló tanfolyamot is akkori szerelmének ajándékozta. Nem sokkal később, 2014 júliusában már arról szóltak a hírek, hogy Feri és huszonnégy évvel fiatalabb barátnője szakított.

Sokáig nem kellett szomorkodnia a tar akrobatának, decemberben a közösségi portálon már egy újabb szerelmes képet osztott meg. Szíve választottja a tizennyolc éves Nyitrai Dalma, a Miss International Hungary 2014-es mezőnyének döntőse volt. Lássunk csodát, a Rippel testvérek fellépőként vettek részt az augusztusi döntőn. Feri a jelek szerint nem tért haza üres kézzel, a fiatal lánnyal idén februárban a Mokka vendégeként mesélték el: hat hónapja vannak együtt, de egy éve ismerik már egymást. Sajnos ez a szerelem is a múlté.

Itt van viszont a nyár, és tucatszám rendezik majd a szépségversenyeket kis hazánkban. Érdemes Rippel Ferit figyelni. Őt telefonon érte el a Bors, de nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt