Sport

Deutsch menekül a felelősség elől

Bors

Létrehozva: 2015.05.21.

Mindenki Gömöri Zsolt felelősségét firtatja a Magyar Paralimpiai Bizottság körül kialakult botrányban. Pedig Deutsch Tamás szerepe sem mellékes.

Deutsch Tamás, az MPB alelnöke. Ő volt az, aki kitalálta, hogy – a törvényi lehetőséggel élve – a szövetség segítsen az MPB négy munkatársá­nak devizahiteles végtörlesztése ügyében. A botránysorozat ennek kitudódásával vette kezdetét. Deutsch mégsem akarja vállalni a felelősséget semmiért. Az ATV-nek azt nyilatkozta: nem érzi magát illetékesnek az MPB-botrányokban. „Ebben a kérdésben az MPB sajtósát kell megkeresni, az MPB elnöke örömmel áll rendelkezésére” – szögezte le.

Ennek apropóján a Bors mégiscsak megpróbálta szóra bírni, ám fideszes titkárnője, Milose­vics Erzsébet szerint beszélni Deutsch-csal – elfoglaltsága és Pünkösd miatt – legközelebb jövő kedden lehet, egyébként pedig azt az utasítást kapta, hogy MPB-s ügyekben az MPB-hez irányítson mindenkit.

Pedig szerettük volna megtudni, miért nyilatkozta előbb azt, hogy a végtörlesztést szponzori támogatásokból oldották meg, utóbb viszont azt, hogy egyéb bevételekből. Mi az igazság? Kíváncsiak lettünk volna, miért gondolja, hogy egy alelnök nem illetékes. Ha nem ő, akkor ki? Akkor mire fel alelnök? Szerettük volna kikérni a véleményét arról, nem gondolja-e, hogy mind az MPB-, mind a MOB-alelnöki tisztéről le kellene-e mondania, ha már a MOB vezetése részéről is erős bírálatok érik a paralimpiai tagszervezetet.

Ha pedig úgy ítéli meg, hogy minden rendben, és nem történtek visszaélések, akkor az MPB miért nem cáfol? Miért háborognak a parasportolók? És miért tartja elfogadhatónak, hogy az elnök többmilliós luxusautóval jár, közben meg azért „sír” a médiában, mert a paralimpiára készülő sportolók körében is rengetegen sanyarú körülmények között élnek és sportolnak? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított