Celeb

Brit sajtó: sokk, hogy Boggie döntőbe jutott

Bors

Létrehozva: 2015.05.21.

Unalmas vagy nem? Ízlés kérdése, de tény, az angol sajtó nem bánt kesztyűs kézzel Csemer Boglárkával a dalfesztivál elődöntője után.

Magyarország bekerült a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, Csemer Boglárka dala azonban nem csak a vendéglátó Bécs újságíróinak nem tetszett, a britek is ízekre szedték. Főleg miután kiderült, hogy Boggie bekerült a döntőbe.

A Mirror című brit lap így fogalmazott: „Annak ellenére, hogy szinte túlnyomórészt negatív reakciókat kapott, Magyarország Boggie-ja a szombati döntőben találta magát, miután Wars for Nothing dala lenyűgözte az embereket. Talán ez volt az éjszaka legnagyobb sokkja”– áll a Magyarország valahogy átlopakodott cím alatt.

A neves újság korábban sem bánt kesztyűs kézzel a magyar énekesnővel, dalát hallgathatatlannak írta le: „Olyanféle dal ez, amitől előhúzod az öngyújtódat a zsebedből (mint az érzelmes daloknál szokás a koncerten – a szerk.), itt viszont inkább arra használnám, hogy ne kelljen tovább hallgatnom” – írja a Mirror szerzője. Az újság­író ráadásul a dal háborúellenes témáját szin­tén kritizálta és unalmasnak tartotta. A fogadóirodáknál a kezdetekkor alig fizettek volna Boggie győzelme esetén, vagyis többen valószínűsítették a jó szereplést. Később azonban már esélytelennek tartották, vagyis nagyot kaszálna, aki rá fogad.

Az énekesnő nem foglalkozik a kritikákkal, a Borsnak korábban elmondta, csak a pozitív dolgokra koncentrál, és úgy érzi, esélyesnek tartják őt. A fellépése utáni sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy neki nem a háttérvetítés vagy a körítés a fontos, hanem az, hogy dalának üzenete eljusson az emberekhez. A döntő szombaton lesz, az eddigiek szerint összesen huszonhét résztvevővel.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...