Celeb

Félretette a sportot Béres Alexandra

D. Á.

Létrehozva: 2015.05.07.

A házaspár nem vállal több gyermeket, Szandra teste megváltozott.

Alexandrával madarat lehetne fogatni. A sportoló élete második lányának születésével teljesen megváltozott, a most már kétgyermekes édesanya élvezi az anyaság minden pillanatát, hiszen teljesült élete álma. Férjével ugyan kevesebb időt tudnak egymásra fordítani, de mint mondja, majd romantikáznak kettesben, ha a gyerekek nagyobbak lesznek. A féléves Flóra igényli anyja minden figyelmét, ezért Alexandra egy időre felhagyott a súlyzós edzésekkel.

– A kislányom nem hagy szabadidőt, ezért súlyzós edzéseket nem végzek, inkább hosszú sétákra megyünk, és otthon végezhető gyakorlatokat csinálok. Aktív életet élünk, általában hordozóban cipelem őt, úgyhogy most ez a kardió. Szerintem a lakásban is napi több kilométert sétálok vele – nevetett Alexandra.

– Testileg és lelkileg is sokat változtam, ez a természet rendje. Ez az időszak nem rólam, hanem a babáról szól. Az első baba után is úgy éreztem, hogy a nőiességem egy újabb szakaszát élem meg. Felfogás kérdése, ki mennyire türelmesen adja át magát ennek az időszaknak. El kell hinni, hogy minden visszarendeződik – árul­ta el Alexandra, aki saját bevallása szerint érzékenyebb, lágyabb lett.

– Megtanultunk a férjemmel visszalépni, hiszen már teljes mértékben másokért élünk és dolgozunk. Kevesebb időnk van egymásra, az estéink nagy része még a picikkel telik, de ugyanúgy tudunk beszélgetni. Tudjuk, hogy 1-2 évig nem fogunk kettesben el­utazni, de ez így van jól.

Mindig is a nagycsalád híve voltam, viszonylag későn adódott a lehetőség, hogy összejött az első baba. A napokban leszek 39 éves, most nagyon kerek minden.

Nem hiszem, hogy lesz több gyermekünk, még egy lombikprogramba nem fognánk bele. Hálát adhatunk az égnek, hogy van két csodás lányunk.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók