Aktuális

Bele sem merek gondolni, hogy mit eresztenek ránk

B. B.

Létrehozva: 2015.05.06.

Dühöngenek a dorogiak, senki nem szólt nekik, hogy veszélyes hulladékot visznek hozzájuk. Aláírásokat gyűjtenek.

Higgyék el, megtalálják. Éjjel-nappal bűz van. Szennyes levegőt szívunk – háborog egy dorogi férfi, amikor afelől érdek­lődünk: merre találjuk a veszélyeshulladék-megsemmisítőt. Mint ismeretes: hirtelen elhatározás után döntöttek arról, hogy az Illatos úton illegálisan felhalmozott, mintegy 2800 tonnányi veszélyes hulladékot a dorogi égetőbe viszik. Az e­lső szállítmány már megérkezett, május végéig az összeset a településre visszik megsemmisíteni.

– Minket senki nem kérdezett meg erről, nem is szóltak – ingatja a fejét egy helyi asszony, Molnárné Terike.

– Senki nem is tudott róla, hogy ilyen elképesztő mennyiségű veszélyes hulladékot hoznak. Ki az internetről tudja, ki a tévében hallotta, pedig enélkül is elég baj ez az égető. Amikor használják, olyan bűz van, hogy megmaradni sem lehet, mintha rothadna valami. Amikor tisztább, jobb idő van, reggel kezdenek engedni valamit. Hogy mit, hát azt bizony mi sem tudjuk – mondja Terike. Hozzáteszi, hogy az égető az egész település hangulatára rányomja a bélyegét.

– Több család közvetlenül az égető mellett lakik, de a távolabb élőknek sincs nyugtuk. A levegő mindenfelé viszi a szennyet és a bûzt, még több településsel arrébb is érezni. A hófehér kerti bútorom már szürke, le sem lehet mosni. Olyan szép, rendezett település ez, mégis szennyezett a levegő, kétszer annyira, mint bárhol a környéken – mondja szomorúan az asszony. Úgy tudjuk, a környékbeliek már aláírásokat gyűjtenek, petíciót írnak: – Így is hetente kétszer használják az égetőt, bele sem merek gondolni, hogy ezúttal mit hoznak ide, mit eresztenek ránk – mondja a Borsnak csalódottan Farkas Zoltán.

– Persze a szelektív hulladékgyűjtést a legtöbb helyen megszüntették. Egyszer a felháborodott lakóknak már sikerült elintézniük, hogy egy osztrák cég ne hozhassa ide a veszélyes hulladékát, hátha most is sikerül – reménykedik a férfi. Úgy tudjuk, nem messze az égetőtől nemhogy házak, de két gyermekrendelő is van, ahová szintén elér a gyár mellékterméke és a bűz. Az anyukák is háborognak: ők sem boldogok, hogy beteg gyermekük a mérgező, szennyes levegőt szívja, sőt egyikük úgy tudja, az ide szállított hordók szivárognak is. 

– Tudtuk, hogy a levegő szennyezett, ezért jó darabig nem is kellett szemétdíjat fizetnünk, bár most már újra kell. Nem akarom, hogy még több méreg kerüljön a levegőbe! – mondja egy anyuka.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az argentin botránykapus két sárga lapot kapott, mégsem állították ki + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor