Aktuális

Rákos gyereknek adta a haját Gréta

Délmagyarország/Tímár Kriszta

Létrehozva: 2015.05.04.

Egy hajvágással is lehet jótékonykodni – daganatos gyerekek fejére is kerülhetnek a levágott tincsek. A Gyermekrák Alapítvány közel három éve indította hajgyűjtő akcióját, amelynek köszönhetően minden beteg igazi hajból készült parókát kaphat.

Büszkén fésülgeti a tükör előtt új frizuráját Nyerges Gréta. A hét és fél éves kislány nemrég vágatta le derékig érő haját. Ő döntött így – és nem azért, mert így majd kevesebbet kell szárítgatni úszásedzés után.

– A Dr. House-ban láttam rákos gyerekeket, és nagyon sajnáltam őket. Belegondoltam, milyen rossz lehet nekik. Amikor anyukám elmesélte, hogy levágott hajakból parókát készítenek nekik, azt mondtam, az enyémet is küldjük el.

Két nappal a beszélgetés után Gréta már a fodrásznál ült. Befont copfja harminc centiméteres volt, amelyet a kezébe adtak. Nem sajnálta, sőt örült neki, amikor postán megkapta érte a köszönőlevelet, hiszen így már biztos lehetett benne: jó helyre került évek óta növesztett haja.

Magyarországon évente mintegy 320 gyermeknél diagnosztizálnak rákbetegséget. Ezek a gyerekek a kemoterápiás és sugárkezelések mellékhatásaként elveszítik hajukat. A Gyermekrák Alapítvány 2013-ban indította el Neked egy tincs, neki nagy kincs című kampányát, amelyben azért gyűjtenek hajat, hogy a beteg gyerekeknek aztán azokból térítésmentesen parókát készítsenek.

- Ha egy kislányt megkérdezünk, azt mondja, nem a rák az igazi betegség, hanem hogy kopaszon kell élnie. Ahogy megkapják a parókát, sokkal vidámabbak és felszabadultabbak lesznek – mesélte Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumi elnöke a Délmagyarországnak. Mint mondta, az akció olyan sikeres, hogy eddig minden gyereknek el tudták készíteni a parókát, aki kérte. Éppen most készül egy fiúparóka, ez lesz az első ilyen, korábban csak lányok éltek ezzel a lehetőséggel.

– Fantasztikus az emberek segítő szándéka, átérzik az érintettek lelki bánatát. Ezzel pedig nagyon jót tesznek. Az igazi hajból készített parókákat sokkal kellemesebb viselni, mint a műszálast, ezért olyan fontos, hogy ilyeneket tudunk adni.

Egy pesti fodrászatban ingyen vállalják a vágást és az új frizura elkészítését, ha valaki az alapítványnak ajánlja fel a levágott tincseket. Aki azonban ezért nem utazna a fővárosba, postázhatja is a hajat, miután azt szakszerűen levágták – ahogyan Gréta családja is tette. Hogy a szegedi kislány haját ki viseli majd, azt nem lehet tudni – már csak azért sem, mert egy paróka több ember hajából készül. Gréta mindenesetre most újra megnöveszti a haját. – Aztán majd megint segíthetek vele – tette hozzá a kislány. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten