Celeb

Cipő édesanyja sírt a meghatottságtól

B. M.

Létrehozva: 2015.05.04.

Ötvenéves lenne Bódi László Cipő, a Republic frontembere. Születésnapját ünnepelték vasárnap, ahol felcsendültek híres slágerei. Édesanyja, Gizi néni könnyezett. 

Megható megemlékezést tartottak az elhunyt zenész emlékére tegnap a Pecsa Music Caféban. Édesanyja, Gizi néni és testvére, Marica is megjelent, hogy a barátokkal, tisztelőkkel, rajongókkal együtt emlékezzen a Republic egykori frontemberére.

– A popzene legendáját ünnepeljük – hangzott el a színpadon Baki Ferenctől, a baráttól, hogy aztán Cipő slágereiből alkotott versét felolvassa, majd átadja a terepet a Stúdió 17 növendékei­nek és a Kiscipő zenekarnak, hogy felidézzék Bódi László legismertebb slágereit.

– Nagyon jólesik, hogy megemlékeznek a bátyámról, hogy nem merül feledésbe – mondta lapunknak Bódi László Cipő húga, Marica. Édesanyja, Gizi néni továbbra is igyekszik kerülni a nyilvánosságot, viszont láthatóan őt is meghatotta a koncert, többször is elsírta magát.

– Köszönöm, jól vagyok – mondta könnyek között. A koncertre sokan voltak kíváncsiak, nemcsak rajongók, hanem ze­nésztársak is megjelentek.

A Republic zenekarból nem jött el senki, ahogy Cipő barátnője, Brigitta – akivel élete utolsó időszakát töltötte – is távol maradt az eseménytől.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...