Test és lélek

Tamara naplója, II. fejezet: Útkeresés újratöltve(10.)

Bors

Létrehozva: 2015.05.03.

Tamara 38 éves korára túl van egy váláson és sok-sok csalódáson. Tavaly már azt hitte, Géza mellett végre megtalálja a nyugalmat és a boldogságot. Úgy érezte, örökre becsukhatja naplóját.

Április 5., vasárnap:

Hiába mondta Attila, hogy egyet alszik még rá, aztán elmondja, miért utasított vissza, ma mégsem jelentkezett. Délelőtt még nyugodtan vártam, aztán egyre idegesebb lettem, estére pedig rám jött a sírás. Liza nem is értette, mi történt velem. Mindegy, elhatároztam, hogy semmiképpen nem keresem addig, amíg ő nem jelent­kezik.

Április 6., hétfő:

Na, fény derült a „nagy titokra”? Tulajdonképpen bagatell, de megértem, hogy miért nem akarta eddig elmesélni. Eljött elém a munkahelyemre, elmentünk sétálni, és aztán a Margitszigeten, egy padon ülve elmesélt mindent. Pár év óta nem százszázalékos férfi. Pontosabban az, de csak, ha időben bevesz egy po­ten­cia­növelő gyógyszert. Azon az első szombaton azért hívtam hiába a lakásra, mert nem számított rá, nem volt nála a kék pirula.

Április 7., kedd:

Nagyon, nagyon furcsa dolog ez. Tegnap megkönnyebbülést éreztem, és úgy gondoltam: minden, ami eszembe jutott, hogy mi lehet a visszautasítás mögött, rosszabb volt. Most mégis nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Még ahhoz sem vagyok elég jó nő, hogy rásegítés nélkül felálljon neki? Nem könnyű ezzel szembesülni…

Április 8., szerda:

Annyira elbizonytalanított ez a dolog, hogy elmentem Andihoz, ahhoz a pszichológushoz, aki annak idején a válásom után kezelt. Akkor fél évig jártam hozzá terápiára, most megbeszéltem vele, hogy csak tanácsot akarok kérni, egyetlen óráját veszem csak igénybe. Elmondtam neki a történetet, de megnyugtatott: ez egyáltalán nem engem minősít, és az Attila korabeli férfiak közül meglepően sokan küszködnek ugyanezzel a problémával. Az egyetlen hátrány, hogy „váratlanul” nem eshetünk egymásnak.

Április 9., csütörtök:

Andi tényleg helyrebillentette a lelki egyensúlyomat – ráadásul még pénzt sem fogadott el –, így újra úgy tudok Attilára gondolni, mint arra a férfira, aki hosszú idő után végre felébresztette bennem a nőt. Meg is beszéltem vele, hogy a hét végén elmegyünk Bécsbe, szombaton hajnalban indulunk, és csak vasárnap este jövünk haza.

Április 10., péntek:

Mi van veled, csak úgy szárnyalsz? – kérdezgette ma Julcsi, de aztán magától mondta: ja, persze, szerelmes a kis kollegina. Kár is lenne tagadni – nem mintha akarnám –, hiszen az arcomra van írva. Már délután összepakoltam, hiszen holnap hajnalban indulunk. Korán lefeküdtem, csak a mobilomon cseteltünk Attilával még egy fél órát. A végén azzal búcsúzott: „Szeretlek.” Mire én: „Én is – és ne felejtsd otthon a kék pirulát!” Remélem, nem bántottam meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy