Aktuális

Vörösiszap: 32 milliót kapnak Angyalka haláláért

Létrehozva: 2015.05.02.

Jogerősen pert nyert a Mal Zrt. ellen a Juhász család. A szülők az öt évvel ezelőtti katasztrófában elvesztették egyéves kislányukat, Angyalkát.

Fekete nap 2010. október 4., a Mal Zrt. tá­ro­zójából kiömlő vörösiszaptengerben tízen lelték halálukat, Kolontáron és Devecseren családok sokasága vesztette el otthonát. Juhász Zoltánné karjaiból egyéves kislányát, Angyalkát ragadta el az áradat, a szülők és a baba testvérei is súlyosan megsérültek a maró lúgban. Juhászék akkor úgy hitték: nincs újrakezdés, az életük örökre összeomlott.

A sors ajándéka

Zoltán és Erzsébet azonban talpra állt, ledózerolt otthonuk helyett egy szép házban laknak, s a sors azóta egy kisfiúval ajándékozta meg őket. A szülők kártérítési pert indítottak a Mal Zrt.-vel szemben, s négyévnyi küzdelem után a héten jogerős ítélet született. A bíróság összesen 32 millió forintot ítélt meg a családnak.

– Sosem fogjuk feldolgozni a történteket, ám a feleségemmel bízunk az idő gyógyító hatásában. Próbálunk minél kevesebbet beszélni arról a szörnyű napról, nem akarjuk feltépni a sebeket – mondta lapunknak Juhász Zoltán.

– A gyerekeken azt látjuk, hogy nem akarnak emlékezni a tragédiára, hála istennek jól reagál az agyuk a fájdalom feldolgozására. Néha elmegyünk Kolontárra, szerettünk ott élni, a rossz mellett szép emlékek sokasága köt ide minket – magyarázta az apa.

Behajtható követelés

A szülőket képviselő dr. Magyar György ügyvéd a Borssal közölte: az ítélet jogerős, a család részére 32 millió forintot ítélt meg a bíróság.

– A Mal Zrt.-t ugyan felszámolták, ám ez nem akadálya annak, hogy a károsultak végre hozzájussanak a számukra megítélt kártérítéshez. Az állam idén létrehozott egy négyszázmillió forintos tartalékot, amely a kártérítési összegek kifizetését fedezi. Korábban aggályok merültek fel a kártérítések rendezését illetően, hiszen sem a Mal Zrt. felszámolási pénzéből, sem az állampolgárok önkéntes adakozásából összegyűlt 2,2 milliárd forintból nem állt rendelkezésre a kártérítéseket fedező összeg, hiszen azt közcélokra költötték el – tette hozzá Magyar.

Pernyertesek

Idén januárban Szanyi János is jogerősen nyert pert a Fővárosi Ítélőtáblán. A férfi a szüleit veszítette el, édesanyját Devecser mellett, három kilométerre az otthonától találták meg a katasztrófa után több nappal. Édesapja testének jelentős része károsodott az iszapban, ennek következtében később meghalt. Szanyinak 8,5 millió forintot ítélt meg a bíróság, az áldozatok unokáinak pedig 2-2 millió forintot.
A közelmúltban két másik család is jogerősen pert nyert, összesen közel 43 millió forintot ítélt meg számukra a bíróság, a kifizetések folyamatban vannak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek