Sport

Kirúgta Szivics Tomiszlávot a Diósgyőri VTK

(turcsik)

Létrehozva: 2015.04.28.

Ma (kedden) véget ért egy korszak a Diósgyőr életében, távozik Szivics Tomiszláv edző. Ez volt a 15. edzőváltás az NB I mostani idényében, ami hétéves rekord.

A szerb-magyar szakemberrel tavaly még Ligakupát nyert a DVTK, és bejutott a Magyar Kupa-döntőbe, a jelenlegi idényben pedig a harmadik helyen telelt. A tavaszi folytatásban azonban a csapat csúnya mélyrepülésbe kezdett, mutatói alapján a leggyengébb az NB I-ben, egyetlen meccset sem nyert még az idény második felében, és visszacsúszott a nyolcadik pozícióba.

A problémát az okozta, hogy a klub nem hosszabbította meg a szünetben Szivics nyáron lejáró szerződését, a szakember pedig emiatt érezhetően elveszítette a motivációját. A gyengébb eredmények miatt ugyanakkor folyamatosan a főnökeit kárhoztatta a nyilvánosság előtt. A saját bevallása szerint egy kínai lehetőséget is lemondó edző állandóan azt hangoztatta, hogy a vezetők nem tudták pótolni a télen eladott meghatározó focistákat, míg a vezetők azzal védekeztek, hogy a keretet a szakember egyetértésével alakították ki.

A sorozatos pofonokat és üzengetéseket végül megelégelték a diósgyőri elöljárók, és az idény végéig az U21-es csapat edzőjét, Vitelki Zoltán bízták meg a csapat irányításával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145692_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az ENSZ-főtitkár asztalán van egy teljesen új magyar innováció

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja