Aktuális

Erőszakos francia tartja fogságban Valériát

B. B.

Létrehozva: 2015.04.28.

Utoljára egy könyörgő SMS-ben hallott lányáról, a 17 éves Valériáról édesanyja, Szilágyi Gyöngyi. Valit egy francia férfi csábította el.

Minden édesanya rémálmát éli át Szilágyi Gyöngyi. Az asszony ugyanis már február óta nem látta középső kislányát, Valériát.

– Az egész család tiltotta új barátjától, a negyvenes francia férfitól, Olivier-től – meséli a Borsnak Gyöngyi. Elmondja, a lány lakásotthonban élt, mivel anyukája nehéz helyzetben van, járóképtelen. De mindennap iskola után otthon volt három testvérével együtt.

– A férfi ellen korábban eljárás folyt erőszakos cselekmények, drogozás és súlyos testi sértés miatt. Valival brutálisan bánt, rácsapta a kezére a kertkaput, többször megverte – sorolja az édesanya. A család könyörgött, hogy hagyja ott az erőszakos franciát, de Vali beleszeretett a férfiba, nagykorúsítását kérte, hogy összeházasodhassanak:

– Természetesen ebbe nem mentünk bele, ekkor Vali ránk csapta az ajtót, és elviharzott. Február 7-én kaptam tőle egy üzenetet, amelyben könyörög, hogy beszéljük meg a dolgokat, azt írta, megváltozott, otthagyta a férfit. Erre az üzenetre egy órával még annyit írt: „Lelkileg teljesen meghaltam, nem bírom tovább.” Többé nem hallottam a lányomról – csuklik el Gyöngyi hangja. Hetekkel később testvére, Ádám kapott egy telefont tőle. Ekkor annyit mondott, Franciaországban van, majd lecsapta a telefont. Ez volt az utolsó életjel Valitól. Azóta az Együtt az eltűnt gyermekekért alapítvány keresi, a rendőrség és az Interpol körözi.

– Az a férfi valamivel sakkban tartja a lányom, de remélem, hogy Vali el tud szökni – mondja a kétségbeesett anya. Úgy tudjuk, Olivier M.-et többen is erőszakos férfinak tartják, egyik ismerőse elmondta: ha iszik vagy drogot vesz magához, nem ismer sem istent, sem embert, mindenkit üt-ver, súlyos testi sértésért is nyomoztak utána. Az anya azóta alig alszik:

– Könyörgöm, Valéria, ha élsz, és ezt látod, annyit kérek: jelentkezz vagy gyere haza, az egész család összetört, borzalmas a bizonytalanság!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145670_auto_resized.png
metropol.hu

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól