Aktuális

Ciki: anyukája pofozta fel a tüntetőt – videó

Bors

Létrehozva: 2015.04.28.

Az amerikai Baltimore-ban hétvége óta lázadások vannak, miután egy fiatalember állítólag a rendőri őrizetben elszenvedett súlyos gerincsérülésbe halt bele. Ám a tüntetők közül valakinek nem a rendőri brutalitás miatt kellett aggódnia.

Hétvége óta áll a bál az egyesült államokbeli Baltimore városában Freddie Gray halála miatt. A fiút április 12-én vették őrizetbe és miközben elszállították, a nyaka eltört, és gerincsérülést is szenvedett, majd sérüléseibe egy héttel később belehalt.

Azóta a keleti parti város lángokban áll, éjszakára már kijárási tilalmat rendeltek el, és az afroamerikai közösségek próbálják kideríteni, mi történt Gray-jel. Tüntetők ezrei vonultak utcára, ám közülük egy fiút élő egyenes adásban égetett le édesanyja. A maszkos srácot ugyanis egyik pillanatról a másikra felismerte édesanyja, aki pár jól irányzott pofonnal megpróbálta lebeszélni gyermekét a további lázadástól. Az anya kérlelhetetlennek tűnt, és a Daily Dot felvételei szeretei folyamatosan azt mondogatta fiának, hogy teljesen feleslegesen randalírozik és tör-zűz az utcán, mert ezt a háborút nem itt kell megnyerni.

Azt nem tudjuk, hogy a fiú végül hazatért-e anyukájával a szülői házba, de annyi biztos, hogy ha a rend őrei nem is, de a mama meg tudta őt fékezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól