Berki volt szeretője félti Cserpes Laurát

szerető
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 28. 09:30
Berki Krisztiánt nem érdekli exe és mások kritikája, Cserpes Laura szerint pedig nem az ő ügye Berki múltja.
B. M.

Kiborult Berki Krisztián titkos barátnője, és végre a nyilvánosság elé állt. Zsuzska hétfőn a Blikk hasábjain elmondta: ő az a tévés szerkesztő hölgy, aki az Éden Hotel forgatásai alatt szerelmi kapcsolatba keveredett a műsorvezetővel. Zsuzska sokáig név nélkül szerepelt a sajtóban. A Bors elsőként írta meg, hogy kapcsolata miatt még a TV2-től is kirúgták, ahogy azt is, hogy Berki Krisztián letagadta, hogy viszonyuk lenne, hogy aztán miközben őt hitegette, meglepetésszerűen felvállalja Cserpes Laurával való kapcsolatát.

Előtte viszont a Borsnak elmondta, hogy munkát ajánlott Zsuzskának.

– Mindenesetre mivel tudom, hogy jó munkaerő, egyértelmű volt, hogy szeretnék vele továbbra is együtt dolgozni – mondta akkor Berki, akit egyébként szétszednek a kommentelők, ahogy legújabb párját, Cserpes Laurát is.

– Nem nyilatkozunk a témában, ez Krisztián és Zsuzska ügye. Ebbe a harcba nem szállunk bele, ez nem a mi csatánk – mondta a Borsnak Cserpes Laura menedzsere, Kálnási Anikó. Ám az is árulkodó, hogy Laura a Füstbe ment terv című rapszámot tette ki Facebook-oldalára. Valószínűleg ezzel elődjének akart fricskát mutatni.

A Bors munkatársa hétfőn elérte a tévés hölgyet, Zsuzskát is.

– Nem függök tőle, és bár valóban munkát ajánlott, nem vállaltam el –mondta a Borsnak Zsuzska, aki hozzátette: az üggyel nem szeretne foglalkozni a továbbiakban, de az igazságérzete nem hagyta, hogy csendben maradjon, nem akarta, hogy Krisztián hazugságai másokat is tönkretegyenek.

– Senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni, de borzasztóan fáj, hogy hazudott nekem, pont annak az embernek, akivel hónapokon keresztül a jövőjét tervezte. Megtagadott és átvert, és még most is hazudozik a saját hírportálján. Laurát sajnálom, ha vele is az történik, ami velem. Nyilván senki nem kényszerített, hogy egy ilyen emberrel essek szerelembe, de tény: lelkileg nagyon megvisel, ezért tényleg nem szeretnék erről többet beszélni – mondta a megcsalt lány.

Berki Krisztián nem kívánt nyilatkozni, ám közösségi oldalán ő is utalást tett az ügyre:

– Sokan támadnak, hogy miért csinálom ezt vagy azt. Szinte kivétel nélkül mindig valamilyen hátsó szándékot sejtenek a háttérben. Pedig szó sincs erről. Azért csinálok bizonyos dolgokat, mert ez az én választásom – írta a rá jellemző hangzatos stílusban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.