Szily Nóra: Az élet igazolja anyai döntéseit - interjú

Mosolygós gerbera

Emlékszik, milyen érzés volt, amikor először köszöntötték anyák napján?

Az elsőre konkrétan nem. Mert nem csak jeles alkalmakhoz kötődik, hogy virágot vagy rajzokat kaptam a gyerekektől – amiket még ma is a fiókomban őrzök. A minap a tizennyolc éves fiam meglátott egy szál gerberát a virágboltban, és mert az „szépen mosolygott”, hazahozta nekem. Egy laza csütörtök így lehet különleges, és ennek még jobban is örülök. Anyák napja közeledtével azt érzem: hálás vagyok, amiért még én is köszönthetem az édesanyámat.

Milyen alapelvek szerint neveli a gyermekeit?

A nevelés szóval bajban vagyok. Inkább a támogató, kísérő szerepben hiszek. A nagyobbik fiam Angliában jár egyetemre, gyakran kérdezik: nem szakad meg a szívem? Mindig azt válaszolom, hogy büszkébb vagyok annál, mint amennyire fáj. A sok kétely, a bizonytalanság, amikkel éveken át küzdöttem, most tűnnek el, hisz ha rá gondolok, repes a szívem és úgy érzem, talán mégis elég jól csináltam. Második éve van kint, és lenyűgöz, ahogy megállja a helyét a világban. Lehet, hogy nem voltam elég szigorú és következetes, lehet, hogy túl sokat dolgoztam és nem volt mindig elég időm, de mindezzel együtt büszke vagyok arra, hogy el tudtam kísérni a küszöbig és ő képessé vált arra, hogy kilépjen. Persze megtörténhet, hogy öt-tíz év múlva a fiaim majd szembesítenek a hibákkal, amiket nem szándékosan, de elkövettem. De abban bízom, sose fogják bánni, hogy engem választottak annak idején, ott a csillagokon csücsülve…

A kisebbik fia követi majd a testvérét, ő is külföldre megy tanulni?

Egyelőre benne nincs ez a vágy. Külföldön tanulni, élni fantasztikus tapasztalás, növeli az önbizalmat, jót tesz az önértékelésnek is. A sikeres élethez pedig önismeret kell, megtalálni a ránk való kabátot. Soha nem mondtam a fiaimnak, hogy a járt utat el ne hagyják a járatlanért. Mert valahol minden felfedezés úgy kezdődött, hogy valaki letért a kitaposott útról. Van benne kockázat – és időnként fájdalom, kudarc is –, de anélkül nincs meglepetés, boldogság sem. Én is sokszor voltam kénytelen felállni, sokszor léptem ki a komfortzónámból és indultam el új irányba: pszichológia, írás, tévézés, tanítás és pár éve a coaching felé. De ez tart frissen, energikusan. A fiúk megtanulhatták, hogy nem kell félni a változásoktól.

A kamaszkort túl kell élni

Huszonkét és tizennyolc éves fiai már túl vannak a kamaszkoron, de mit tanácsol azoknak a szülőknek, akik még ezzel az időszakkal küzdenek?

Félig viccesen azt mondanám: túl kell élni. A kamaszkor nem diadalmenet – most ezt éljük a kisebbel –, de a nagyobbik fiam lobogó fáklya előttem, és hiszem, hogy minden jó ha a vége jó. Persze vele is voltak hepehupák, viták, volt dac, nyegleség, amikor nem lelkesedett semmiért. De lassan minden beérik… Emlékszem, egy este, a szépen megterített asztalnál – a vacsora a nap egyetlen fix pontja, aminek mindig is megadtam a módját – feleslegesnek minősítette az igyekezetemet, a tálalást, amibe az ember kicsit a lelkét is beleteszi. Amit mondott, szíven ütött. Aztán pár év múlva meghívott az albérletébe kávézni… Az asztalon pedig ott volt az alátét, a kistányér, középen kisvirág, mécses. Úgy, ahogy azt otthon látta. A könnyeimmel küszködtem és boldogan sóhajtottam fel.

Mielőtt megszülettek a gyerekek, volt elképzelése arról, hogy milyen az ideális anya?

Néha elmosolyodom ezen, hiszen gyerekként úgy képzeltem, hogy lányos anya leszek… Édesanyámmal nagyon szoros a kapcsolatom, azt hittem, nekem is ilyen barátnői viszonyom lesz majd a lányommal. Kétszeresen is átrendezte a terveimet a sors, de sebaj! A rózsaszín ruhácskák helyett én a kapucnis pólók között válogattam, és nem a babákat, hanem a kisautókat nézegettem. Nem hercegnők lettek a farsangon, hanem dinoszauruszjelmezt varrtam. Büszke fiús anya lettem! De egyvalami az elképzelthez képest sem változott: bázis, biztos pont szeretnék lenni számukra. Bármi történik, én megkérdőjelezhetetlenül ott vagyok.

Egyedülálló anyaként, gondolom, ez a bázisszerep még hangsúlyosabb.

Egyedül gyermeket nevelni nagyon nehéz. „Bezzeg ő megcsinálta…” – hallom sokszor. Nem én vagyok kemény, hanem a helyzetem. Természetesen nem ez volt az álmom, szerintem nem ez az ideális. Bűntudattal, lelkiismeret-furdalással jár, sokszor egyedül kell meghozni a döntéseket, s ott a kétely, vajon, helyes-e az irány. Túl sok munkát vállaltam, hogy minden meglegyen. Hozzáteszem – és ez nagyon fontos –, az édesapáikra mindig számíthatnak.

Az alkotó, a nő, az anya

Ha egy anya egyedül neveli a gyermekét, hajlamos lehet rátelepedni, később rátámaszkodni. Ezt hogyan lehet elkerülni?

Van, akinek elvált nőként egyedül szinte az élete egyetlen értelmévé válik a gyerek. Nem ítélkezem senki felett, de én mindig igyekeztem több szerepben meghatározni és megtalálni magam. Szily Nóra anya, nő és alkotó ember is. Nagy bajban lennék, ha csak az anyaságom létezne, hiszen az egyik fiam épp Angliáig húzta a köldökzsinórt. Hamarosan, amikor már nem lesz velem egyik gyermek sem, egy új, más korszakra készülök. Foglalkozhatom azzal, amire eddig nem volt időm.

Mire használja majd fel a szabadságot?

Többet szeretnék kimozdulni, színházba, programokra járni, utazgatni. Talán beljebb költöznék a városba. De ez még csak játék a gondolatokkal. Nem sürgetem az időt és nem sóvárgok. Ha eljön – meglátom…

Két válás után hisz még a társas kapcsolatokban?

Persze. De ebben is elég szigorú vagyok magamhoz. Mindig azt gondoltam, hogy sem a fiaim élete és lelke, sem az enyém nem átjáróház. De ez nem jelenti azt, hogy zárva volt a szívem, csak eddig még nem találkoztam olyannal, akivel összekötöttük volna a felnőtt életünket minden bonyodalmával együtt. De ettől még hiszek abban, hogy létezik olyan kapcsolat, ahol a két ember együtt egy új minőséget alkot.

Milyen az ideális férfi?

Szellemes. És ez a szó annyi mindent jelent. Gondolkodó ember, aki inspirál, akivel jó megosztani az élményeket, és jó hallgatni. Humoros, mert a humor a túlélés eszköze. Nem kell hogy elvigye helyettem a terheket, mert azt hiszem, már bebizonyítottam, hogy elbírom egyedül is. Szeresse az életét, legyen nyitott és kíváncsi. Én az egyik legnagyobb adománynak azt tartom – bár meg is dolgoztam érte –, hogy amikor reggel felkelek, derű tölt el, amikor nekiindulok a napomnak. Legyen szó tanításról, interjúról vagy coachingról. Szeretem, amit csinálok, a tekinteteket, amik az enyémbe kapcsolódnak. Az értő figyelem a hivatásom, amiben lubickolok. Nem túlélem, hanem megélem a napjaimat.

A további tartalomból: 

Vendégváró: Legyen tökéletes házigazda!
Személyi edző: A serdülőkori elhízás komoly probléma
Divattippek: Nők férfiruhában
Ada és Ranóna: minden titkot megosztanak egymásnak
Görög Zita: Nem vagyok sznob!
Gájer Bálint: A zoknitól a nagykoncertig – a titok a részletekben rejlik
Szerelmi bizonyíték: Ossza meg partnerével jelszavait!
Gasztro: Élelmiszerek, amelyektől nem lehet bűntudatunk
Párkapcsolat: Én tökéletes vagyok, te viszont nem! 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!