Celeb

Izmosra gyúrta magát Erős Antónia – interjú, fotóval

D. Á.

Létrehozva: 2015.04.23.

Minden nap izmosabbnak tűnik Erős Antónia az esti híradóban – ennek kapcsán faggatta a Bors a műsorvezetőt.

Korábban is rendszeresen sportolt, de terhessége idején leállt. Mennyi idő maradt ki?

Harmincéves koromtól kezdtem rendszeresen mozogni, de amikor kiderült az ikerterhesség, úgy döntöttem, inkább otthon tornázgatok, sétálok, épp csak annyit, amennyi jól esik. Így is mindössze 9,5 kilót híztam, ami el is tűnt a szülés után, sőt soványabb lettem, mint előtte. Öt évet hagytam ki, mert kezdetben eszembe sem jutott, hogy edzőterembe kellene szaladgálnom Szonja és Matyi mellett, ráadásul két és fél évig szoptattam, egyszóval sokkal többet ért minden perc velük, mint bármi más. Nem is értem azokat, akiknek az első dolga szülés után azzal foglalkozni, hogy hogyan lendüljenek „csúcsformába”. Körülbelül egy éve mentem újra fitneszterembe, mert azóta járnak rendszeresen óvodába a gyerekek, így már jobban tudom tervezni a napjaimat, de soha nem hívnám a bébiszittert, hogy elmehessek sportolni. Szonja és Matyi a legfontosabb az életemben. Ha munkáról van szó, akkor pedig a Híradó és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Úgy érezte, be kell hoznia valamit? Elképesztően izmosra edzette magát.

Nem kell behoznom semmit, egyszerűen jól esik újra mozogni.

Diétázik is?

Nem vagyok versenyző, épp ezért nem diétázom. Étrendben csak azt tartom be, ami a cukorbetegségem miatt szükséges, de ezt így csinálom már húsz éve. És nem is nagyon szeretnék lemondani a finom falatokról, a rakott krumpli vagy a túrógombóc a nagy kedvencek közé tartozik. Ráadásul végigkísértem az edzőm, Ágota versenyidőszakát többször is, így pontosan tudom, hogy micsoda lemondás és mennyire megerőltető a speciális étrend és a mozgás együtt.

Fehérjét, porcerősítőket szed, hogy eredményesebb legyen az edzés?

Soha nem használtam ilyesmit, de nincs is miért.

A kollégái nem szokták megjegyezni, hogy olyan szép, kidolgozott izmai vannak, hogy akár egy versenyen is indulhatna?

Ágota említette, amikor megismerkedtünk, hogy ha komolyan gondolnám, akkor szívesen felkészítene versenyre is, de ezen igazából jót nevettünk mind a ketten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146438_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613811
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó