Celeb

Bankhitel: kilátástalan helyzetbe került Bíró Ica

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2015.04.22.

Hiába remélte Bíró Ica, hogy kilábal a bajából, hiába vett részt aktívan megmozduláson, a csapdából nincs menekvés. Mára elviselhetetlen teherrel nehezedik rá svájci frank hitele.

Többmilliós bankhitele miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül Bíró Ica. A Metal Lady tavaly januárban volt kénytelen eladásra vagy kiadásra bocsátani közel 100 millió forint értékű, 240 négyzetméteres ingatlanát, melyet máig élete egyik fő művének tart.

A Buda szívében, a Krisztina körúton 2006-ban kialakított Megújulás Klubban egykor modellképzés, kineziológia és kozmetikai kezelések kaptak helyet, most azonban több mint egy éve üresen kong. Ica ugyanis svájci frank alapú devizahitele miatt képtelen volt fenntartani, vállalni az üzlettel járó költségeket, kifizetni az alkalmazottak bérét és a törlesztőrészleteket. Százmilliós ingatlanára, 140 forintos kezdő árfolyamban felvett svájci frank hitele ugyanis kilenc év alatt a duplájára nőtt.

– Tavaly már akadt volna több vevő, de sajnos végül nem jött össze az üzlet. Azóta is próbálkozom a kiadással, eladással vagy befektetővel, de még nem jött el az igazi. A kerületi önkormányzat is igényt tartott volna rá, ám olyan árat akartak fizetni, mely nem volt elég ahhoz, hogy megegyezzek a bankkal – sóhajtott Ica, aki örülne, ha végre megszabadulhatna a vállát nyomó anyagi terhektől.

– Nem akarok panaszkodni, és nem is fogok, mert hiszek az igazságban. Felháborítónak tartom, hogy több ezer emberrel együtt ilyen kilátástalan helyzetbe hoztak a bankok. Ha tehetném, és lenne egy partnerem, újra beindítanám a vállalkozást, de egyelőre csak az eladást és a kiadást látom biztos megoldásnak. Iroda, szépségszalon, de akár rendelőnek is megfelelő helyiség – magyarázta a fitneszlady, aki bízik benne, hogy az egyre javuló ingatlanpiac az ő malmára hajtja a vizet.

Már több barátja végzett magával

A biztos egzisztencia elvesztése nem csak pénzügyi aggodalmakat, de lelki nyomort is okozhat a hiteltartozással küzdő embereknek. Bíró Ica már több barátját is elvesztette, akik öngyilkossággal vetettek véget életüknek a kilátástalan helyzet miatt. Ica ennek ellenére továbbra is bizakodik, és a kiutat nem csak az ingatlanpiac fellendülésétől reméli, de pozitív gondolkodásától is. Banki hitelt azonban soha többé nem venne fel.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel