Aktuális

Ildikó: Halálra ítélték a fiamat

L. E.

Létrehozva: 2015.04.22.

Egyetlen XI. kerületi általános iskola sem akarja fogadni a logopédiai problémákkal küzdő Tamást. Pedig a hét és fél éves kisfiú édesanyja minden követ megmozgatott, hogy gyermeke iskolába járhasson.

Tamás szülei a gyerek másfél éves korában vették észre, nem teljesen úgy fejlődik, mint kortársai.

– Azonnal szakemberhez fordultunk – kezdi kálváriájukat Ildikó, az édesanya.

– Addig mentem, amíg egy logopédus megállapította, beszédfejlődési nehézségei vannak Totónak. Az első óvodában, ahova beírattuk, olyan penetránsan bántak vele, hogy ki kellett vennünk. Ezután átmentünk egy másikba, ahol az óvónő közölte, hogy a gyerekem nem normális.

Tamást a szülei nem tudták másik óvodába átíratni, csak abban bíztak, valahogy kibírja az ott töltött időt, aztán az iskolában már minden más lesz.

– Totó betegségének hivatalos besorolása: sajátos nevelési igényű gyerek, röviden SNI-s – magyarázza Ildikó.

– Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az általános iskolákban a felvételinél előnyt élveznek az ilyen gyerekek, és a fejlesztésükhöz is minden adva van. Nagy reményekkel mentem el abba az iskolába, ami a körzetünkhöz tartozik, ott azonban az igazgatóhelyettes azt mondta nekem, ide ne hozzam a gyereket – idézi fel a megalázó beszélgetést Ildikó.

Az anyuka nem adta fel, keresett egy olyan iskolát, amely úgy hirdeti magát, hogy problémás gyerekeket várnak.

– Azt hittem, egyenesben vagyunk, vittem a zárójelentést is, de hatalmasat kellett csalódnom. Állítólag tilos a felvételi az általánosban, ehhez képest Tamást két és fél óráig vizsgáztatták. Utána megjött a papír, hogy nincsenek felkészülve ilyen gyerek fogadására – háborog Ildikó.

Az édesanya felhívta az összes kerületi iskolát, de szóban mindenhonnan elutasították. Ildikó elhatározta: harcolni fog, mert mint mondja: ha a rendszeren múlik, az ilyen gyerekek halálra vannak ítélve.

A Bors az üggyel kapcsolatban megkereste a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, ahonnan későbbre ígértek tájékoztatást.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192935_auto_resized.jpg
vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186765_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen jóképű férfivá cseperedett Csisztu Zsuzsa születésnapos nagyfia – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041509
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041509
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?