Ildikó: Halálra ítélték a fiamat

Tamás szülei a gyerek másfél éves korában vették észre, nem teljesen úgy fejlődik, mint kortársai.

– Azonnal szakemberhez fordultunk – kezdi kálváriájukat Ildikó, az édesanya.

– Addig mentem, amíg egy logopédus megállapította, beszédfejlődési nehézségei vannak Totónak. Az első óvodában, ahova beírattuk, olyan penetránsan bántak vele, hogy ki kellett vennünk. Ezután átmentünk egy másikba, ahol az óvónő közölte, hogy a gyerekem nem normális.

Tamást a szülei nem tudták másik óvodába átíratni, csak abban bíztak, valahogy kibírja az ott töltött időt, aztán az iskolában már minden más lesz.

– Totó betegségének hivatalos besorolása: sajátos nevelési igényű gyerek, röviden SNI-s – magyarázza Ildikó.

– Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az általános iskolákban a felvételinél előnyt élveznek az ilyen gyerekek, és a fejlesztésükhöz is minden adva van. Nagy reményekkel mentem el abba az iskolába, ami a körzetünkhöz tartozik, ott azonban az igazgatóhelyettes azt mondta nekem, ide ne hozzam a gyereket – idézi fel a megalázó beszélgetést Ildikó.

Az anyuka nem adta fel, keresett egy olyan iskolát, amely úgy hirdeti magát, hogy problémás gyerekeket várnak.

– Azt hittem, egyenesben vagyunk, vittem a zárójelentést is, de hatalmasat kellett csalódnom. Állítólag tilos a felvételi az általánosban, ehhez képest Tamást két és fél óráig vizsgáztatták. Utána megjött a papír, hogy nincsenek felkészülve ilyen gyerek fogadására – háborog Ildikó.

Az édesanya felhívta az összes kerületi iskolát, de szóban mindenhonnan elutasították. Ildikó elhatározta: harcolni fog, mert mint mondja: ha a rendszeren múlik, az ilyen gyerekek halálra vannak ítélve.

A Bors az üggyel kapcsolatban megkereste a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, ahonnan későbbre ígértek tájékoztatást.
 

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják