Celeb

Ez a közös VV Aurelióban és egy péniszben

Bors

Létrehozva: 2015.04.21.

Hogy kerül egy interjúba VV Aurelio helikopterezése, Simcskával, Orbánnal és Semjénnel? A közös pont Bayer Zsolt publicista, Fidesz-alapító, aki nem köntörfalazott. Azt is bevallotta, hogy havi egymilliót keres.

Bayer Zsolt a Magyar Hírlap publicistája és a Fidesz egyik alapítója alaposan kiosztotta a helikopterezéséről elhíresült VV Aureliót: nemes egyszerűséggel hímvesszőhöz hasonlította.

– Ha egy marslakóval megnézetnénk az 1976-ban forgatott Abigél című sorozatot, aztán meg a Való Világ hetedik szériáját 2014-ből, az RTL Klubról, benne a nem tudom, kinek a f.szhelikopterével… Hogy is hívták azt a f.szt? – kérdezi a Hír24-nek adott interjúban.

A választ (VV Aurelio) megkapva pedig így folytatja. – Az! Ahogy Aurélió pörgeti a faszát! És aztán megkérdeznénk a marslakót, hogy ön szerint melyik volt a klasszabb, az emberibb, a humánusabb világ, bizonyára azt mondaná, hogy nincs kérdés, mert az ott érték, ez meg egy rakás szar. Az Abigéltől harminc év alatt sikerült eljutni Aurélió f.szhelikopteréig.

A VV7 nyertesét később is emlegeti, mint korunk romlottságának megtestesítőjét. Arról beszélt, hogy mindig is arra gondolt, érettségi után disszidál az NSZK-ban élő rokonaihoz, akiket a háború után kitelepítettek.

– Csak aztán ’88-ban megalapítottuk a Fideszt, és láttuk, jé, még csak ki sem rúgtak az egyetemről, főiskoláról, lehet, tényleg változik valami. Maradtam. De ha valaki akkor elém teszi Auréliót 2014-ből, egész biztosan úgy reagálok, hogy gyerekek, csináljátok egyedül – fogalmazott, majd egy fura párhuzammal összehozza Aureliót a sokat vitatott vasárnapi zárva tartással.

„A vasárnap zárva tartás lényegében ugyanaz, mint az Abigél versus Aurélió. Így van élére rakva a kérdés! És ha szabadság egyenlő faszhelikopter plusz a piac mindenhatósága, akkor én szarok a szabadságra.”

Bayer őszintén beszél Magyar Hírlapnál keresett fizetéséről, ami a híresztelésekkel ellentétben nem havi kétmillió, hanem csak egy.

„Nincs két misi. Havi egy misi van. Életemben először végre meg vagyok fizetve. Nem engedhetem meg magamnak a szecesszió, a kivonulás luxusát. Van öt gyerekem. És vannak a szüleim, apám kétszeres nívódíjas filmoperatőr, generációk nőttek fel a mesefilmjein a Mirr-Murr a kandúrtól a Legkisebb ugrifülesig,  az ő nyugdíja úgy ötvenezer forint, anyám meg lehúzott negyvenöt évet az egészségügyben röntgenasszisztensként, ő kap hatvanötöt.  Ezt nekem kell  kiegészítenem, hogy egyáltalán létezni tudjanak. Kell a fizetés.”

Ezen kívül szóba kerül Simicska, aki Bayer szerint „földbunkó", Orbán Viktor, akit sosem támadna és persze gimnáziumi osztálytársa Semjén Zsolt is. Róla kiderül, hogy ő volt az egyetlen a baráti társaságban, aki nem bukott meg oroszból és, hogy igen kedvelték a Beatricét. Aztán Bayerék buktak, Semjén maradt és minden megváltozott.

– Amúgy összesen nyolcan buktunk, legjobb barátok. Kivéve Zsoltot, aki osztálytársnőnkkel, Menus Gabival járt, aki viszont jól tanult, így szegény Semjén két malomkő közt őrlődött. Bukott volna velünk szívesen, de hát a szerelem… Csak megjegyzem, Gabi Zsolt felesége ma is, és a gyermekei anyja. Úgyhogy jól döntött. Szóval Semjén ment negyedikbe. Szeptemberben ismét irány a Semjén-lakás, és azt láttuk, hogy a szobája kiürítve, a fal hófehérre meszelve, a teljes berendezés egy íróasztal, egy ágy, fölötte feszület. A következő évben Zsolt a teológiára ment. Azóta kérdezgetem tőle, mi történt vele azon a nyáron. 

Persze Aurelio is megszólalt az ügyben

"A farkam nagyon megtisztelve érzi magát, hogy ez a Bayer Zsolt a szájára vette. Igazából azt sem tudom, hogy ki ez, de az biztos, hogy fele annyira sem híres, mint én. Nagyon örülök, hogy ennyire el van foglalva a f.szommal, végre a férfiak is foglalkoznak vele.

"És hogy hova jutott ez a világ? Lehetne arról is beszélni, hogy ötven éve nem lehetett volna felvállaltan meleg egy politikus vagy egy színész. Ki gondolta volna ötven éve, hogy egy nő-férfi Conchita Wurst nyeri az Eurovíziót? Meg hogy a németek hetet rúgnak a braziloknak az elődöntőben? Ez a Bayer vakarja ki a csipát a szeméből, mert ez a 21. század, haladunk a korral. Ezt vagy elfogadja, vagy költözzön vissza az őskorba" - nyilatkozta VV Aurelio a Hír24-nek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riadót fújtak az állatorvosok: komoly veszély fenyegeti a kutyákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...