Celeb

Félti a munkáját Damu Roland

F. Zs.

Létrehozva: 2015.04.20.

A nemrég a börtönből szabaduló színész titkolja, milyen szinkronfeladatokat kapott, mert attól tart, hogy meghiúsítják visszatérését a filmiparba.

Damu Roland nagyon várja az új feladatokat, amitől nem csak az önbizalma erősödhet, de végre keresete is lesz, így nem kell majd a felesége bevételéből ketten tengődniük. A színész 30 ezer forinttal a zsebében lépett ki a börtön ajtaján, ahol – kedvezménnyel – három évet húzott le nemi erőszakért. Edina az elmúlt egy évben rengeteg túlórát vállalt éppen azért, hogy az első időkben meg tudjanak élni egy keresetből.

Roland minél hamarabb dolgozni akar, és a hírek szerint könnyen megy majd a visszaállás, hiszen a rácsok mögött sem lazsált, sokat olvasott, és szövegeket is tanult. A Bors úgy tudja, hogy az első megbízásokat áron alul, vagyis nem a karrierje csúcsán megállapított gázsiért vállalja, hanem olcsóbban.

– Örül minden forintnak, mert bár jólesik neki, hogy a felesége támogatja, a férfiúi hiúságának mégiscsak jobbat tesz, ha neki is van bevétele – mondja a Borsnak Damu egyik rokona. – Most az a legfontosabb számára, hogy legyen olyan szinkronrendező, aki bizalmat szavaz neki, aztán szép lassan bedolgozza magát a szakmába. A héten jelentkezett is egy rendező, aki úgy néz ki, foglalkoztatja hamarosan. A tehetsége, az alázata és az elszántsága megvan hozzá, a család és a barátok szerint nem lesz akadálya annak, hogy szép lassan visszadolgozza magát arra a szakmai szintre, ahol volt.

Amikor a rokont arról kérdezzük, hogy vajon melyik filmben vagy sorozatban hallhatjuk újra a színész hangját, meglepő választ kaptunk:

– Még nem beszélhet a konkrét munkáról, érthető, hogy nem akarja nagydobra verni – mondja az informátor. – Nem szeretné, ha valaki esetleg meghiúsítaná a filmiparba való visszatérését. Éppen ezért az első munkáit a nyilvánosság kizárásával szeretné végezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók