Aktuális

Eszméletlenre verte a tanárnőt a dühös anyuka – videó

Bors

Létrehozva: 2015.04.18.

Képtelenség megfékezni az iskolákban tomboló agressziót. Egy tanárnőt azért támadtak meg órája után, mert állítólag kezet emelt egy diákjára.

Kórházba kellett szállítani a hempsteadi Alverta B. Gray Schultz középiskola egyik tanárnőjét, miután egyik diákja édesanyja addig püfölte, amíg eszméletét nem vesztette. A 34 éves Annika McKenzie néhány nappal osztályterme előtt várta Catherine Engelhardtot és számon kérte, hogy milyen jogon emelt kezét 12 éves lányára. A tanárnő nem akart leállni vitakozni a láthatóan feldúlt szülővel, amire az begurult.

Falhoz nyomta őt, fojtogatni kezdte, mire több másik diákkal, köztük 14 éves unokahúgával együtt ütlegelte és rugdosta. A szerencsétlen tanárnő az ütésektől és a fojtogatástól már az eszméletét is elvesztette, mire le tudták szedni róla támadóit.

McKenzie és unokahúga testi sértés vádjával állhat majd bíróság elé, és tettüket súlyosbítja, hogy egy oktatási intézmény falain belül erőszakoskodtak. Engelhardtot otthonában látogatták meg a riporterek, ahol beszámolt a támadásról.

– Éreztem, hogy valami durva dolog fog történni, mert az utóbbi időben egyre hangosabbak a szülők és a diákok egyáltalán nem tisztelik a tanárokat. Nem csak a saját, hanem a többi tanártársam biztonságát is féltem, egyszerűen nem tudjuk megfékezni őket. – idézi a Dreamin' Demon a tanárnőt, akiről kiderült, egyáltalán nem bántalmazta McKenzie lányát, aki ezt vallomásában is elmondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei