Aktuális

6,5 millióért rendelt hat bútort a minisztérium

Bors

Létrehozva: 2015.04.17.

Horribilis összegekért vásároltak bútorokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) alá tartozó cégek – értesült a Bors. Volt olyan iratszekrény, amelyet négyszeres áron vettek.

Egy kitűnő szekrény

Tavaly nagybevásárlást tartottak az NFM cégei. Az MSZP-s Heringes Anita kérte ki a tárcától a 2014-es eszközbeszerzések adatait, amelyek több mint száz oldalon keresztül sorjáznak. A töménytelen mennyiségű bútor és mobiltelefon között több érdekes tétel is megbújik. Sokat tudhat például az a háromfiókos, görgős konténerszekrény, amelyet 217 600 forintért vásárolt az EU-Hu Nonprofit Kft. Mivel a márkáját és a típusát is feltüntették, utánanéztünk: az elérhető legdrágábbat 54 400 forint plusz áfáért vehetjük meg. Az külön érdekes, hogy a szintén az NFM alá tartozó ÉRV Kft. meg tudott elégedni egy 28 160 Ft-os háromfiókos szekrénnyel.

Biztos megérte

Szépen kicsinosíthatta valamelyik irodáját a Magyar Villamos Művek (MVM) egy röpke 6,5 millió forintba kerülő bútorszettel. Beletartozott egy kétajtós alsószekrény, három nyitott sarokszekrény, egy kanapé és egy kör alakú dohányzóasztal. Nem tudhatjuk, miféle nemes anyagokból készültek ezek a bútorok. De internetes áruházakban találtunk alsószekrényeket 50 és 200 ezer, sarokszekrényeket 100 és 130 ezer, kanapét pedig 90 és 150 ezer forint között is. De még a legdrágább ajánlatokkal is nagyon nehéz lenne egymillió forint fölé
mennünk.

A világ legdrágább redőnye

Sosem gondoltuk volna, hogy lehetséges 488 720 forintért gyöngyláncos rolót venni, de az MVM erre is képes volt. Darabszám nem szerepel a tétel mellett, ezért nagyon úgy tűnik, hogy egy da­rab redőny került csaknem félmillió fo­rintba.

Megkérdeztük a minisztériumot, hogy miért nem az elérhető legolcsóbb bútorokat vásárolták meg az állami cégek. Fotókat is kértünk, de két napja hiába várunk választ. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146245_auto_resized.jpg
life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614419
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban