Celeb

Ruttner mentette meg Damu Rolandot

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2015.04.16.

Damu Roland leülte a rá kiszabott büntetést, így teljes joggal gondolhatta, amikor kisétál a börtönkapun, nagy levegőt vesz és új életet kezd.

Csakhogy újra ügyvédet kellett fogadnia, védekeznie azzal a tudattal, hogy ha veszít, mehet vissza a börtönbe. Mert bizony volt, aki azt akarta, hogy Damu Roland – ha lehet, még a szabadulása napján – visszasétáljon a börtönkapun. Mi másért vádolták volna meg bűncselekménnyel egy 22 877 forintos hátralék miatt?

Damuval a szabadulása napján közölték ugyanis, hogy kisebbik fia után elmaradása van a gyerektartással, és még aznap meg is gyanúsították a bűncselekménnyel.

– Ahogy értesültünk az elmaradásról, azonnal átutaltunk 22 877 forintot gyerektartás címén – mondja a Borsnak Ruttner. – Bebizonyítottuk, hogy Damu jóhiszeműségéhez kétség sem fér, akaratán és tudtán kívül volt tartozása, melyet már rendezett is. Az eljárást ezért – nagyon helyesen – meg is szüntették ellene.

A Bors úgy tudja, ha Damu Roland veszít, kizárja magát a feltételes kedvezményből (négy és fél évet kapott, ebből jó magaviselet miatt há­rom év után kedvezményesen szabadult), és le kellett volna ülnie az összes büntetését, vagyis még másfél évet.

– Ebben az országban le lehet nyúlni 150 milliárdot anélkül, hogy a hajad szála se görbüljön, hetekig meg sem gyanúsítanak, de 22 877 forint önhibádon kívüli tartozás miatt ahogy közlik veled, máris meggyanúsítanak és másfél évre börtönbe küldenének – dohogott lapunk munkatársának Damu Roland egyik rokona. – Roli mindig rendesen fizette a gyerektartást, és nagyon szereti a fiait, ezt nem kérdőjelezheti meg senki.
Természetesen megkerestük Damu Rolandot is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713442816
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyira megvertek egy diákot az iskolában, hogy műteni kellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713442816
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713442816
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713442816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről