Aktuális

Dragan: félek, a börtönben halok meg

L. E.

Létrehozva: 2015.04.16.

A csepeli gyilkos Dragan. B. tudja: élete végéig börtönben maradhat. A szerb férfi ügyvédjén, Vida Sándoron keresztül adott exkluzív interjút a Borsnak.

Három és fél év után pont kerülhet a csepeli sorozatgyilkosságra. Az ügy központi figurája Dragan B. úgy döntött, hogy a májusi ítélethirdetés elôtt elsőként a Bors olvasóinak mondja el, mit gondol az általa elkövetett bűncselekményekről, bűntársairól.

Dragan B. azzal kezdi: bűnösnek tartja magát, de nem úgy, ahogy a bíróság látja.

– Két sértett vonatkozásában a minősítéssel nem értek egyet – állítja Dragan, aki ellen hosszas a vád bűnlajstroma. Így hangzik: előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett em­berölés, súlyos testi sértés, kifosztás, magánlaksértés, személyi szabadság megsértése.

– Pontosan tudom, hogy a büntetésem hosszú lesz, lehet, hogy soha nem jövök már ki a börtönből – mondja a férfi. 

Dragan nagyon csalódott a társaiban, mert úgy érzi, hogy minden felelősséget rákennek csak, hogy mentsék a bőrüket.

– Bármit mondanak, nem volt vezér köztünk a bandában, együtt találtuk ki, és hajtottuk végre a bűncselekményeket. Arra a férfira pedig soha nem gondolok, aki kiásta magát a földből, és elment a rendőrségre feljelentést tenni – jelenti ki kategorikusan Dragan.

A férfit a börtönben senki nem látogatja, édesanyjával levelezik, de a távolság miatt meglátogatni ő sem tudja.

Drágán a bűncselekmények elkövetésének időpontjában együtt élt egy Aranka nevű nővel, akitől gyermeke is született.

– Folyamatosan rájuk gondolok, de semmit sem tudok róluk – zárta rövidre a ma­gánéletére vonatkozó kérdés megválaszolását Dragan.

Az ügyben májusban várható ítélet­hirdetés. 

Aki kiásta magát…

2011-ben egy fiatalembernek sikerült kiásnia magát, és elmenekülni a csepeli eperföldek körüli erdőből, majd a rendőrségen elmondta: egy banda nyakig elásta, és csak azért hagyták ott, mert azt hitték, úgyis meghal. A nyomozás közben kirajzolódott az utóbbi idők egyik legkegyetlenebb gyilkosságsorozata. Dragan B. és másik öt hajléktalan férfi öt embert öltek meg válogatott kínzások közepette a csepeli szabadkikötő szomszédságában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601827
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713601827
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól