Felfoghatatlan tragédia történt szombat éjjel Zalaegerszegen. A Parkerdőben egy 18 éves lány holttestét találták meg. A rendőrök egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, a lány barátját. A 21 éves B. Barnabás még aznap éjjel autóbalesetet szenvedett a 76-os főúton, Sármellék és Fenékpuszta között.
A 18 éves B. Júlia a Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős, 12/K osztályos tanulója volt. A roppant csinos lány érettségi előtt állt, és speciális matematika szakos osztályba járt. Jó körülmények között élt szüleivel és két lánytestvérével, a megyeszékhely kertvárosi részén. A család összeroppant a hír hallatán, nyilatkozni nem akartak, ottjártunkkor az egyik barátjuk jött ki a házból.
– Elképzelni sem tudtuk, hogy ilyen szörnyűség megtörténhet, mindkét családnak óriási tragédia – mondta a Borsnak.
Információink szerint Júlia évekig együtt járt B. Barnabással, de a lány már hónapokkal korábban szakított vele. Szombat este újra találkoztak az egyik szórakozóhelyen, onnan sétáltak ki a közeli Parkerdőbe. A lány nem akarta újrakezdeni, a fiú ettől vadult be. Úgy tudjuk, puszta kézzel megfojtotta a lányt, és elmenekült. Az RTL Klub információja szerint a lány szülei értesítették a rendőrséget.
A rendőrök tegnap délután egy szúróeszközt is kerestek a helyszínen, csatárláncban átfésülték az egész területet.
A 76-os főúton a főváros felé menekülő – egyébként a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanuló – Barnabás balesetet szenvedett, de kisebb sérülésekkel megúszta. Először a keszthelyi kórházba vitték, majd átszállították a megyei kórházba, ahol 72 órás megfigyelésre benntartják. Rendőrök őrzik a szobája ajtaját, a családtagjai sem beszélhetnek vele.
B. Barnabás semmire nem emlékszik. Azt még nem tudni, hogy a fejét ért ütés vagy a tette következményeitől való rettegés okozza ezt.
A rendőrség hétfőre ígért bővebb tájékoztatást az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.