Celeb

Gátlástalan lesz Krasznai Tünde

T. T.

Létrehozva: 2015.04.10.

Verseket ír, elmélkedik és folytonosan ke­re­si saját vi­lá­gát a tehetségkutatóban befutott Krasznai Tünde.

Az X-Faktor negyedik szériájában feltűnt énekesnő a műsornak kö­szön­he­tő­en valósággal berobbant a hazai zenei világba, ám a fennmaradás már komoly döntésekre kényszeríti.

– Az utóbbi hetekben egy kicsit elvonultam, próbáltam a saját belső világomat megismerni. Nemrég a Solaris zenekarral és az Európa Kiadóval együtt léphettem színpadra, ami nemcsak különleges megtiszteltetés volt, de a gondol­kodásomat is megváltoztatta. Megismertem Menyhárt Jenőt és zenekarát, az Európa Kiadót, akik óriási hatást gyakoroltak rám. Az underground világában nagyobb teret kaphat az ember az érzelmei kifejezésében, önazonosságot és szabadságot jelent, a popdalokban ezt soha nem éreztem így– magyarázta Tünde, aki érzéseit versekbe önti.

– Esténként gyakran verseket írok, rímekbe szedem a gondola­taim. A szerelem még nem kö­szöntött be az életembe, de már érzem a tavaszi levegőben – mosolyodott el, és néhány sorát velünk is megosztotta:

 

...Csak egy találkozás

Feltűnik az ismeretlen,
forgó szélként eszeveszetten
bájolog nekünk az idő...
Elterülünk a szerelemben!
Nem más, mint egy találkozás,
csontig maró lélekfutás,
beteljesült ábrándozás,
megvalósult s fáj – de csodás!...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616226
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616226
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó