Találós kérdés: miben hasonlít egy horrorfilm és a magyar egészségügy? Mindkettő rémisztő. Itt olvashat utóbbiról egy ijesztő tesztet, de én ennek olvasása nélkül is sikítófrászt kaptam, amikor a szerda délelőttöt az egyik fővárosi szakrendelőben töltöttem.
Az már meg sem rendít, hogy bár a rendelés csak nyolckor kezdődik, már hétkor kígyózó sorok várnak bebocsáttatásra, hogy három és fél órát várok, míg az orvos színe elé kerülök, aki csak két dologról nem hallott: arról a magánklinikáról, ahonnan küldtek, s arról az eljárásról, amivel eddig kezeltek.
Viszont mellbe vágott, hogy fél nyolckor egy idős úr, akit a betegszállítók hoztak be, váratlanul összeesett. A félig eszméletlen ember fölött a betegszállító és az SzTk egyik alkalmazottja azon vitatkozott hosszan és hangosan, hogy melyikük kötelessége lenne orvost keríteni. Addig ordibáltak, míg a bácsi magához tért, s önerőből feltápászkodott.
Azt hiszem, ez az egyetlen esélyünk – az öngyógyulás. Mert a magyar egészségügy csak azt ígéri, mint egykoron Churchill: vért, verítéket és könnyeket.
És végül méltatlan halált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.