Aktuális

Kétfős cellába zárták a Quaestor-vezért

M. S.

Létrehozva: 2015.04.02.

Különböző börtönben, kétszemélyes zárkákban tölti előzetes letartóztatását Tarsoly Csaba és felesége, Rónaszéki Erika.

Nem jár különleges bánásmód a letartóztatott Quaestor-vezetőknek. A Tarsoly-családot jól ismerő informátorunk szerint Tarsoly Csaba a Venyige utcában, felesége a Gyorskocsi utcában raboskodik, mindketten kétszemélyes zárkában kaptak helyet. Eddig nem találkozhattak családtagjaikkal, ám a hírek a börtönbe is eljutnak hozzájuk. Tarsoly zárkájában van televízió, a Quaestor-vezér követi a híradásokat.

Az ATV-ben Ibolya Tibor fővárosi főügyész volt Kálmán Olga vendége. Ibolya szerint bár folyamatosan vádolják a hatóságokat azzal, hogy két hétig semmit nem csináltak, akkora adatmennyiséget foglaltak le, hogy bőven volt rajta mit elemezni. Célzott arra, hogy Tarsolynak objektív okok miatt az utolsó szabadlábon töltött napokban már nem volt lehetősége arra, hogy adatokat tüntessen el. Kálmán Olga kérdésére sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy Tarsolyt ebben az időszakban a nyomozó hatóságok megfigyelés alatt tartották.

A Bors informátora nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy Tarsolyt a zárkában is megfigyelik. Ez bevett gyakorlat kiemelt ügyek gyanúsítottjai estében, korábban a hírek arról szóltak, hogy az MSZP volt elnökhelyettese, a többek között adócsalással gyanúsított Simon Gábor mellé is zárkaügynököt ültettek.
Ibolya Tibor azt is közölte: nem történt tulajdonosváltás a Quaestornál, vezetőváltás történt, és még aznap ki is hallgatták ez ügyben Orgován Bélát. Hozzátette: egyébként is érvénytelen volt Orgován Béla kinevezése, mert emberölés kísérlete miatt kiszabott büntetése után 5 évig nem tölthetett be semmilyen tisztséget egy cégnél sem, és ez az idő még nem járt le. 

Mindeközben vallomást tett Tarsoly Csaba a Quaestor-ügyben - erről ügyvédje tájékoztatta az MTI-t. Papp Gábor annyit mondott, hogy ügyfele a szerdai nap folyamán "részletes, hosszú vallomást tett", többet azonban nem tett hozzá. 

A Klubrádió műsorában a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor közölte, folyószámlák, értékpapírok, cégrészesedések, ingatlanok és ingóságok formájában eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány