Celeb

Hiába könyörög, nem lesz feleség Fésűs Nelly

Bors

Létrehozva: 2015.03.30.

Nelly, de még közös kislányuk, Elza Zorka kedvéért sem hajlandó feladni el­veit és agglegény életét Vajtó Lajos.

AGGLEGÉNY Nelly, de még közös kislányuk, Elza Zorka kedvéért sem hajlandó feladni el­veit és agglegény életét Vajtó Lajos. Az üzletember ragaszkodik ahhoz, hogy papíron egyedülálló maradjon. Pedig a színésznő már Elza születése előtt is többször előhozakodott azzal, hogy szívesen magára öltené a fehér menyasszonyi ruhát. Nelly kitartó, nem szeretne lemondani álmairól, reménykedik abban, hogy párja egyszer majd csak beadja a derekát.
– Egy Vajtónál szinte kizárt dolog, hogy megtörténjen az esküvő, pedig én rettenetesen vágyom rá, főleg, amióta egy család lettünk. Lajos családot sem szeretett volna alapítani, nem volt a tervei között, ő agglegénységre rendezte be az éle­tét, de aztán jöttem én! – nevetett Nelly.  
A színésznő egy szempillantás alatt fenekestül felforgatta az üzletember életét, aki azóta boldog édesapa, és élvezi a kislánya körüli teendőket. Ennek ellenére nem akar hallani menyegzőről.
– Amikor idôrôl idôre előhozom ezt a témát, csak terel, és azzal áll elő, hogy szerinte egy gyermeknél erősebb kapocs nem létezhet két ember között. Ami igaz is, de nőből vagyok, én mindig azt mondom neki, hogy nekünk kell a papír is. Mindhiába, siket fülekre találok, pedig egykor a világ leghíresebb énekkarában énekeltem. Titokban azért bízom abban, hogy egyszer megenyhül – árulta el Fésűs Nelly.
Vajtó Lajos hajthatatlan, nem érdekli a papír.
– Én csak alkalmi süket vagyok. Egyik pillanatról a másikra nagycsaládos lettem, hiszen van egy fiam, akit felnőtt korában ismertem meg, Nelly csodás Csengéje, és a kis Elza Zorka. 
Az, hogy egy vadidegen ember előtt tegyek nyilatkozatot, nem ér fel a közös gyermekünkkel. Elza Zorkánál erősebb kötelék nem létezik – árulta el Vajtó Lajos.

 Az üzletember ragaszkodik ahhoz, hogy papíron egyedülálló maradjon. Pedig a színésznő már Elza születése előtt is többször előhozakodott azzal, hogy szívesen magára öltené a fehér menyasszonyi ruhát. Nelly kitartó, nem szeretne lemondani álmairól, reménykedik abban, hogy párja egyszer majd csak beadja a derekát.

– Egy Vajtónál szinte kizárt dolog, hogy megtörténjen az esküvő, pedig én rettenetesen vágyom rá, főleg, amióta egy család lettünk. Lajos családot sem szeretett volna alapítani, nem volt a tervei között, ő agglegénységre rendezte be az éle­tét, de aztán jöttem én! – nevetett Nelly.

A színésznő egy szempillantás alatt fenekestül felforgatta az üzletember életét, aki azóta boldog édesapa, és élvezi a kislánya körüli teendőket. Ennek ellenére nem akar hallani menyegzőről.

– Amikor idôrôl idôre előhozom ezt a témát, csak terel, és azzal áll elő, hogy szerinte egy gyermeknél erősebb kapocs nem létezhet két ember között. Ami igaz is, de nőből vagyok, én mindig azt mondom neki, hogy nekünk kell a papír is. Mindhiába, siket fülekre találok, pedig egykor a világ leghíresebb énekkarában énekeltem. Titokban azért bízom abban, hogy egyszer megenyhül – árulta el Fésűs Nelly. Vajtó Lajos hajthatatlan, nem érdekli a papír.

– Én csak alkalmi süket vagyok. Egyik pillanatról a másikra nagycsaládos lettem, hiszen van egy fiam, akit felnőtt korában ismertem meg, Nelly csodás Csengéje, és a kis Elza Zorka.
Az, hogy egy vadidegen ember előtt tegyek nyilatkozatot, nem ér fel a közös gyermekünkkel. Elza Zorkánál erősebb kötelék nem létezik – árulta el Vajtó Lajos.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...