Sport

Ecclestone: Kevés, amit Vettel nyújt!

tr

Létrehozva: 2015.03.29.

Bernie Ecclestone imádja a feszültséget. Az F1 ura ha nincs, csinál egy kis kalamajkát maga körül. Most Lewis Hamiltont az egekig dicséri, Sebastian Vettelt szidja.

Ecclestone az idény második futama előtt beszélt a pilótákról, érdekes módon nekiment Sebastian Vettelnek. A négyszeres világbajnok németről azt mondta, hogy nagyon téved, ha azt hiszi, azzal véget ér a feladata, hogy letudja a futamait.

– Pilótának lenni sokkal többet jelent, mint vezetni, vagy akár világbajnoki címet nyerni – mondta Ecclestone a Guardiannek.

– Ezért megkapja a pénzét, ez nem nagy dicsőség. A mi emberünk az, aki ennél sokkal tovább megy, és a személyiségével, elragadó lényével minden pillanatban képviseli a sportágat. Ezt elmondtam Sebastiannak is. Azt is hozzátettem, hogy nézzék meg Jackie Stewartot, aki évtizedekkel ezelőtt visszavonult, de jelen van a sportágban, a mai napig tudják, hogy ki ő, jelentős kérdésekben megnyilvánul, odafigyelnek a szavára, mert együtt lélegzik a Forma–1-gyel. A maiak közül ez egyedül Lewis Hamiltonról mondható el, de rá annyira igazak a fenti kijelentések, hogy azt kell mondjam: ebben a műfajban minden eddigi bajnoknál sokkal, de sokkal jobb. Ő mindenki közül a legjobb.

Ami azt illeti: tegnap a pályán is a legjobb volt. A Maláj Nagydíj időmérőjén ugyanis ő futotta a leggyorsabb kört, vagyis az élről indulhat.

Maláj Nagydíj, rajtsorrend:
1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:49.834
2. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:49.908
3. Nico Rosberg (Mercedes) 1:50.299
4. Daniel Ricciardo (Red Bull Renault) 1:51.541
5. Danyiil Kvjat (Red BullRenault) 1:51.951
6. Max Verstappen (Toro Rosso Renault) 1:51.981

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított