Celeb

Gesztesi utódja soha nem nézte a Jóban Rosszbant

kbv

Létrehozva: 2015.03.27.

Nehéz dolga lesz Barbinek Péternek, aki Gesztesi Károly helyett ugrott be a sorozatba. A színész nem ismeri a leköszönő karaktert.

Két hét, vagyis tíz munkanap – mindössze ennyit kellett volna kibírnia a TV2 stábjának az állítólag alkoholproblémákkal küzdő és a forgatásokon meg nem jelenő Gesztesi Károllyal. Ennyi idő ugyanis, amíg karakterét, Füredi Attilát kiírják a Jóban Rosszban címû sorozatból.

Mint arról beszámoltunk, a kirúgott Gesztesi helyét Barbinek Péter veszi át. Csillagkút polgármestere nem hal meg, csak távozik a klinika életéből.

Ha a csatorna hagyja, Gesztesit mindössze erre az időre kellett volna még alkalmazni, hogy az évek óta a nevével és arcával azonosított szerepet bé­kében hagyhassa maga mögött, s ne legyen szükség helyettesítésre.

Barbinek Péter soha nem néz sorozatokat, ugyanis számos munkája miatt nincs rá ideje, így nem csak a ritmust kell felvennie, és tetemes mennyiségű szöveget megtanulnia, hanem meg is kell ismerkednie a polgármester karakterével.

– Életemben összesen kétszer kellett beugranom, egyszer a saját rendezésembe, az könnyebb volt. Nem tudok egyik pillanatról a másikra nagyobb mennyiségű szöveget megtanulni, de az még hagyján, ami ennél is nehezebb, az a figurával kapcsolatos elvárások teljesítése – mondta az Aktívnak a Jászai-díjas színész, aki kétségei ellenére biztos, hogy remekül oldja meg a hirtelen jött feladatot. Egész hétvégén szöveget tanul majd.

Barbinek egyébként már a jelmezeit próbálja, és ismerkedik a stábbal, akik mindössze két hétig élvezhetik a társaságát. Füredi Attila utolsó jelenetei április végén lesznek láthatók, Gesztesi pedig az április 16-i adásban tűnik fel a színen utoljára.

Sem Gesztesi, sem a TV2 nem kívánt nyilatkozni a kialakult helyzetről, és arról, miért nem a sorozatból történt kiírása után bontottak szerződést a színésszel.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...