Hajdú Péter nagyobb bikinit kér Sarka Katától

Sarka Kata
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 26. 04:10
Szigorú zsűrinek mutatná meg tökéletes alakját Sarka Kata. A 28 éves, kétgyermekes édesanya éveken keresztül állandó harcban állt a pluszkilókkal, mára azonban életmódot váltott, és az aranyéremért küzd.
Sz. B.

– Egyébként is rendszeresen edzek, de az egészség és a jó forma megtartása mellett most egy még komolyabb cél lebeg a szemem előtt. Az áprilisi Fitbalance-ra készülök, ahol nemcsak a rendezvény arca és műsorvezetője leszek, hanem versenyző is. Fitneszmodell kategóriában indulok – árulta el a Borsnak Sarka Kata.

A csinos híresség az év elején kezdte meg a felkészülést, és néhány hét alatt komoly eredményeket ért el, a mindennapos edzés és a vércsoport szerinti szigorú diétának köszönhetően hat kilótól szabadult meg.

– Ez soknak tűnhet, mégsem az. Átalakult a testem az újfajta edzéstervnek köszönhetően, rengeteget szálkásodtam, és sok zsírtól szabadultam meg – magyarázta, majd hozzátette, fontosnak tartja, hogy az izomnövelés mellett megtartsa nőies idomait.

– A kategóriában, amiben indulok, a feszességet és az izmok tónusait pontozzák, úgyhogy leginkább erre gyúrok, ami két gyerek után elég nehéz. Nagyon izgulok a verseny miatt, mert ez egy teljesen új dolog az életemben. Néhány lány, aki indul ezen a versenyen, viccesen írt a Facebookon, hogy figyel rám. Én mégiscsak egy celeb vagyok a mezőnyben a profi sportolók között. Nem várok nagy csodákat, de ha elfogadom a testemet annyira, hogy felállok egy színpadra, az már nekem már nagy dolog – tette hozzá.

És mit szól mindehhez a mindig féltékeny Hajdú Péter? A Bors ezt is megkérdezte. – Támogat és szurkol nekem, de azért megkért, hogy ne legyen annyira kicsi a bikinim, mint amilyenben általában a profik szerepelnek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.