Boros Krisztina: Bálint mellett nincs megállás- interjú

Tíz éve Házon kívül

Tíz éve, márciusban indult a Házon kívül az RTL Klubon, kezdettől tagja a műsor stábjának. Mit jelent önnek ez a munka?

Ezzel kelek és ezzel fekszem, ez az életem. Az utóbbi néhány évben, mióta a szülés után visszatértem, gyakorlatilag csak ezzel foglalkozom.

Mi változott a kezdetek óta?

Az induláskor még nem volt ilyen jellegű műsor kereskedelmi csatornán. Mély vízbe ugrottunk, és rengeteg kérdés kavargott körülöttünk: szeretni, nézni fogják-e… Az eltelt évek bizonyították, hogy a válasz igen. Kialakult a műsor törzsközönsége, és ma már az is jellemző, hogy az interneten nézik a Házon kívült, az online tábor egyre nő. Hárman, nők készítjük a riportokat és az egyik változás, hogy az elmúlt tíz évben mindegyikünknek született gyermeke. Lehet, hogy ennek hatására, de szociálisan érzékenyebbek lettünk. Számomra sokkal nehezebb azokról a témákról beszámolni, amik beteg gyerekeket érintenek. Jó néhány évig forgattunk arról, hogy államtitkárokat, minisztereket „elvittünk a problémához”, hogy a nézők panaszai tényleg eljussanak a megfelelő helyre.

Míg a döntéshozók korábban erre nyitottak voltak, most már egyáltalán nem azok. Nehezebb megszólaltatni a politikusokat, főleg, ha kényes dolgokról van szó, vannak persze kivételek. Mostanában igyekszünk jó példákat is bemutatni a műsorban, mint amilyen a pécsi ételláda, egy pap kezdeményezése a rászorulók segítésére. De olyan témákról is beszámolunk, mint a kibérelhetővé vált falu, hogy ne csak mindig a szomorúság legyen a képernyőn.

Melyik riportjára emlékszik leginkább?

Nagyon sok van, annyi száz témából... De a legelső adásra máig emlékszem. Mozgáskorlátozott fiatalról szólt és az ő nehézségeiről, sokadszorra halasztották el a problémáját a döntéshozók, mi elértük, hogy az akkori esélyegyenlőségi miniszter fogadja.

Az a jó ebben a munkában, hogy sokfélét forgathatunk. Egyik héten egy kormánytag a riportalanyom, a másik héten az ételládáról készítünk anyagot. De vannak arcok, akiket nem felejtek soha, főként a nehéz körülmények között élőkét.

Egyedülálló anyaként a logisztika a legnehezebb

Berettyóújfalun született, milyen volt berendezkedni a fővárosi életbe?

Könnyen ment, gyorsan megszoktam. Gyakorlatilag tizennégy éves koromban elkerültem otthonról, Debrecenben jártam gimnáziumba, majd ott kezdtem dolgozni a szakmában, a Magyar Rádiónál, majd a Magyar Televízió munkatársaként. Mindig jólesik hazamenni, a kisfiam, Bálint is élvezi, de nem tudnám megszokni a csendet, kell a fővárosi pörgés.

Mindig mozgásban van?

Egy négyéves kisfiú mellett nem lehet pihenni, megülni. Igaz, néha én egy kicsit pihennék már... De mindig történik valami.

Kisfiát születése óta egyedül neveli. Mi jelenti a legnehezebb feladatot?

A logisztika. A mai intézményrendszer nem alkalmazkodik az emberek munkaidejéhez. Természetesen ez nem csak nekem jelent problémát, csak kicsit halmozottabban érint. Bálintot minden reggel én viszem oviba, az is előfordul, hogy a stáb odajön értem, és onnan megyünk forgatni. Igyekszem érte is menni, de ez nem mindig sikerül. Ha hosszú napom van, a fiam dadusa, Erika néni segít nekünk, illetve anyu is jön 250 kilométerről, amikor csak tud.

Sokszor Bálint lefektetése után is dolgozom, de arra mindig törekszem, hogy a hétvégén pótoljuk az elmaradásokat, az az idő csak a miénk legyen. Gyakran tartunk „Bálint-napokat”, ilyenkor ô választhatja ki, hogy mit és mikor csináljunk. Ha úgy adódik, én is lelkesen csúszdázom a játszóházban vagy ugrálok az ugrálóvárban. Azt is eldöntheti, hogy mit együnk, bár általában fix, hogy sonkás-kukoricás pizza a választása.

Menyire szigorú, következetes anyuka?

Semmiképp sem szigorú és csak szeretném azt hinni, hogy következetes, de szerintem nem vagyok az. Inkább megbeszélő típusként jellemezném magam, és amennyire látom, ez működik. Igyekszem bizalmat kiépíteni kettônk között, hogy ha valamilyen problémája van, merjen hozzám fordulni. Megmagyarázok neki mindent, sőt, néha már Bálint mondja nekem, hogy „anya, ez most butaság volt”. Mázlim van, mert jó és szófogadó gyerek.

Nem zárkózik el egy társ elől

Nyilvánvalóan szabadideje nem sok akad. Ha mégis lenne néhány órája, mivel kapcsolódna ki?

Aludnék… Nagyon szeretnék egyszer aludni. A munka és az elfoglaltságaim mellett nagyon nehéz kiolvasni egy könyvet, pedig az is jó lenne. Barátokkal találkozni, beszélgetni, ami nem is lehetetlen feladat, csak rá kell vennie magát az embernek.

Mi a legjellemzőbb tulajdonsága, ami elsőre eszébe jut?

Ami jó is, meg rossz is: rendkívül határozott vagyok. Mindig a dolgok racionális oldalát nézem, úgy kezelem a helyzeteket. Ez néha rossz. De egyedül vagyok, meg kell tudnom oldani a dolgokat. Bálint persze más kérdés, ami a határozottságomat illeti, ő nagyon könnyen levesz a lábamról...

Nem hiányzik egy társ? Mennyire nyitott egy kapcsolatra?

Nem keresem tudatosan, de nem zárkózom el a lehetőség elől. Ha egyszer meg van írva, hogy valaki jöjjön, akkor biztosan megtalál. Meglátjuk... Nem gondolom, hogy egyedül, társ nélkül élem le az életem. Ugyanakkor a gyermekem az elsődleges szempont, alapfeltétel, hogy a férfi szeresse Bálintot. Tudom, hogy a tempómat sem könnyű elfogadni, de nem akarok lejjebb adni belőle, a munkámmal együtt vagyok önmagam.

A további tartalomból:

Rajongók és sztárok: Liptai Claudia és Simon Kornél - emlékezetes találkozások
Vidám divatkalauz: Tedd vagy ne tedd!
Janits-Szabó Virág: Figyelj a kedvedre, dúdolj az ételnek!
Agresszív gyerekek: Méreglecke
Anyák és fiúk: „El sem tudom mozdítani a monitor elől”
Nevelés: A kamaszok túl keveset alszanak, az okot eláruljuk
Boldog párkapcsolat: Azonosságok a különbségekben
Intim Zóna: Kérdések és válaszok a szexualitásról - tabuk nélkül 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a magazinokkal!