Celeb

Jézusom, a lányom VV Simonnal jár!

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2015.03.25.

A Borstól tudta meg Czutor Zoltán, hogy a lánya a Való Világ hírhedt figurájával, Simonnal jár. A VV-ből kirúgott fiú elismerte: szereti Szonját.

Hónapok óta nem hallottunk róla, most ismét a hírekbe kívánkozik: VV Simon újra szerelmes, ráadásul ő is csak utólag tudta meg, hogy kedvenc zenekara, a Nyers frontemberének lányával kavarodott össze.

A zenészt a nagyközönség inkább a Belmondo énekeseként ismeri. Czutor Zoltán a Borstól tudta meg, hogy „leendő veje” VV-hős, pedig az ilyenektől kirázza a hideg:

– Jézusom! Én erről nem tudtam. Arról igen, hogy van egy Simon nevű barátja, akit most mutatott be nekem egy szegedi koncertünk után. De semmi egyebet nem tudtam erről, én azt sem tudtam, hogy annak a srácnak ilyen show-hoz köze volt. Nem követem az ilyen műsorokat. A múltkor pár percet véletlenül néztem belőle, és azóta sem hiszem el, hogy ez létezik – mondta Czutor, aki arról is tőlünk értesült, hogy lánya és Simon zenekart is tervez. – Csak akkor támogatom őket, ha jó lesz, ha szar, akkor nem.

A huszonhét éves Simon szerelmével, a tizenkilenc éves Szonjával már számos közös képet megosztott a Facebookon. Megkeresésünkre büszkén mesélt romantikus kapcsolatukról:

– Januárban, Budapesten Bér­czesi Robi koncertjén ismertük meg egymást, majd levelezni kezdtünk – emlékezett. – Az első csók Debrecenben történt. Éjszaka elvittem sétálni a Békás-tóhoz, a sötétből hirtelen oda­úszott egy kacsa, én pedig a szeme láttára megcsókoltam Szonját. A kacsa jó ómen az életemben.

– Nagyon természetes köztünk minden, soha, senkivel nem volt ilyen. Amennyivel én infantilisebb vagyok a koromnál, ő annyival érettebb az övénél, így pont középen találkozunk. Ő az egyetlen, aki felveheti a villából is megismert pulcsimat, én meg szereztem magamnak egy ugyanolyat. Sokáig nem tudtam, Szonja kinek a lánya. Nem is nagyon mertem bemutatkozni az édesapjának, mert láttam, hogy a Facebookon régen megosztotta, hogy elítéli az ilyen műsorokat.

– Szonja Szegeden él, én Debrecenben. Postán küldünk egymásnak műgyanta virágokat, szív alakú medált, amiben kávészemek vannak, Szonja+1 néven pedig tényleg zenekart tervezünk. Legközelebb Szegeden, a Nyers koncertjén találkozunk újra, akkor már az apjával is bátrabb leszek – mondta Simon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138285_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713430822
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713430822
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar