Sport

Illatmárkát reklámoz Dzsudzsák Balázs

Vtr

Létrehozva: 2015.03.25.

Új szerepben mutatkozik be Dzsudzsák Balázs: első számú futballistánk a Rexona jövő héten induló reklámkampányának arca lesz!

Szorgos tömeg. Világosítók, operatőrök, sminkesek, asszisztensek, a főszerepben pedig Balázs. Öltönyben, elegánsan, egy csinos nő társaságában. S persze labdával. A munka kora reggel kezdődött az óbudai stúdióban, és késő délután volt, amikor befejeződött.

– Meg kell hagyni, fárasztó volt. De élveztem – mondta a Dinamo Moszkva támadója, aki eleinte félt egy picit a forgatástól. – Nem mindennap veszek részt ilyesmiben, ám profi csapat vett körül, így a kezdeti lámpalázam hamar elmúlt.

Otthonosan mozgott a kamerák előtt, pedig korábban csak egyszer vett részt hasonló profi forgatáson, még 2009-ben, amikor az EA Sports FIFA című játékának magyarországi arca volt.

– Barcelonában több játékos egyike voltam, most viszont abszolút enyém a főszerep – mondta, s hozzátette, hogy a Rexona és az ACG ügynökség által közösen lebonyolított reklámkampányban egy picit más oldaláról mutatkozhat be, mint amit az emberek eddig ismertek, ám a ruha, a látványvilág és a film stílusa tükrözi az egyéniségét. Ez is közrejátszhatott, hogy hamar feltalálta magát.

A legnehezebb egyébként az volt, hogy vigyáznia kellett a berendezésre. Nem rúghatott a labdába teljes erőből. Aztán, amikor már sokadszorra vették fel a jelenetet, Vermes Iván rendező azt mondta neki:

– Rajta, rúgd, lesz, ami lesz!

– Na, ez lesz életem egyik legnagyobb élménye! – vágta rá a focista. Végül így összegzett: – Örömmel mondtam igent a felkérésre. Már a Rexona emblémája is a sikerre utal, remek volt a munka, szerintem a végeredmény is pozitív lesz. Bízom benne, hogy az együttműködésnek lesz folytatása.

A reklám a televíziókban április 1-jétől látható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194751_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el