Celeb

Az RTL sztárja a prostiper koronatanúja – 18+ fotók

GYLF

Létrehozva: 2015.03.25.

Ismert hölgyek garmadáját hallgatták ki az úgynevezett Dubaj-ügyben, és közülük többeknek a bíróságon is jelenése lesz. Ma (szerdán) indul a maratoni per.

Hosszú hónapokon át síri csend övezte az úgynevezett Dubaj-ügyet, mától újra több figyelmet kap majd az „évtized prostiügye”. Igaz, a vádirat ismeretének fényében a Bors ki meri jelenteni: a legnagyobb érdeklődéssel várt ügy minőségben és mennyiségben is elmarad például a Répás Lajos nevével fémjelzett prostiügy mögött. Ráadásul a vádiratban szereplő adatok alapján a dubajozó lányok csak négy alkalommal buktak meg Dubajban, további ötvenegy esetben máshol, elsősorban Budapesten „dubajoztak”.

A Bors információi szerint azonban a vádiratban sokszor csak sorszámmal szereplő szépségek között nem csak ismert nyuszilányok, de televíziós arcok, valóságshow-hősök is vannak. Közöttük lehet az a Kovács Dóra is, aki az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című sorozatában Zsófi karakterében főszereplő évek óta. A vádirat szerint negyvennégy oldalnyi terhelő vallomást tett.

Természetesen kíváncsiak voltunk, az RTL Klub vezetői hogyan látják „ÉNB Zsófi”, vagyis Kovács Dóra jövőjét a csatornánál, vajon karakterére és kar­rierjére lehet-e hatással az, hogy egy ilyen kínos ügyben faggathatják a bíróságon. A műsor sajtófőnöke, Világi Péter kérdésünkre annyit közölt: „Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatot ez a tárgyalás semmilyen formában nem érinti”.

A „Dubaj-ügyben” egy férfit, K. Zoltánt és két nőt, Sz. Vivient, valamint P. Szilviát azzal vádolják, hogy 2009-től 2011 júniusáig egymással együttműködve szexuális szolgáltatás nyújtására szerveztek magyar lányokat belföldön és külföldön egyaránt. A lányok száz- és háromszázezer forint közötti összeget kaptak a légyottokért, amelyből húsz-negyven százalékot kellett leadniuk a szervezőknek. A Bors információi szerint a rendőrségi nyomozás során az ügyben meghallgatott csaknem száz lány nem csak az ügy vádlottjaira, hanem másokra is terhelő vallomást tett hasonló tevékenységek kapcsán. Velük kapcsolatban azonban azóta sincs tudomásunk elrendelt nyomozásról. Közülük az egyik nő egy ismert politikus párja volt éveken át.

Az elsőrendű vádlott ügyvédje a Borsnak azt mondta, remélik, kiderül a teljes igazság:

– Reméljük, hogy a bíróság is teljes képet kap arról, hogy ennek az ügynek nem az a lényege, ami a vádiratban szerepel. Ahogyan a vádiratban leírja az ügyészség a vádirati tényállást, az úgy és abban a formában egészen biztosan nem történt meg – mondta a Borsnak dr. Horváth B. Gábor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról